Sziasztok! Meséltem már nektek arról, hogy egy könyvtárban igyekszem ledolgozni a közösségi szolgálat 50 óráját? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már említettem, de nem mernék rá mérget venni, így egy-két szót szólnék róla. (Igen, a mese kapcsolódik a bejegyzés témájához.) Elsős voltam, amikor anyukám beíratott a könyvtárba. Nem igazán fűlött hozzá a fogam, ezért nem is olvastam el azokat a könyveket, amelyeket kivett. (Mégis melyik hétéves kíváncsi arra, hogy milyen szólások és közmondások léteznek?) Szépen, lassan azonban odaszoktam, és volt néhány év, amikor majdnem minden délutánt ott töltöttem. (Vagy legalábbis így emlékszem rá... Aztán ki tudja.) Mikor gimibe kerültem, és megtudtam, hogy 50 órát kell teljesíteni ahhoz, hogy leérettségizhessek, elég tanácstalan voltam annak kapcsán, hogy hová is kéne mennem. Később felötlött bennem, hogy megkérdezhetném a könyvtárban, lehetséges lenne-e, hogy ott dolgozzak. És igen, lehetséges volt. Néhány apróbb kivételtől elte...