Illúzióromboló

Sziasztok! Sokan joggal orrolhatnak rám amiatt, hogy minden valamirevaló romantikus történetet lehúzok, mert valahogy egyik sem felel meg az én kényes ízlésemnek. Különös, de engem nem szórakoztat önmagában az, hogy két ember háromszáz oldalon keresztül mást sem csinál, csak bámulja egymást meg csókolózik, de közben nem történik semmi. Ha mégis, akkor az csakis valami szappanoperába illő jelenet lehet; kiderül, hogy a fiúnak van barátnője vagy valamelyikük balesetet szenved, esetleg összevesznek valami butaságon, ami senkit nem érdekel... Tehát engem az ilyesmi nem szórakoztat, de hogy ne gondoljatok szívtelennek, összeszedtem nektek nem kevesebb, mint öt - jól olvastátok, öt - romantikus könyvet, amit igenis szerettem:

Sziasztok! Mivel eddig olyan kevés könyves bejegyzést hoztam, gondoltam ismételten írok nektek egy ajánlót. Azt hiszem, könnyebb lett volna könyves blogot indítani ahelyett, hogy most lassan azzá alakul át az oldal. Késő bánat, eb gondolat. Ha kíváncsiak vagytok egy izgalmas, humoros és mindenek felett lebilincselő történetre, olvassátok tovább a bejegyzésemet :)

Sziasztok! Charles Dickenstől már millió éve akartam olvasni valamit, de sokáig egyetlen könyve sem került a kezembe. Ne kérdezzétek meg, hogy lehet ez. Amikor könyvkölcsönzésre vagy vásárlásra került sor, mindig mérlegelnem kellett, hogy melyiket vigyem haza magammal, valahogy sosem a Dickens-kötetek kerültek sorra. A gondolatmenetem a következő volt: "Hát, ha 100 évig ilyen híres volt, csak nem évül el két év múlva? De ezek... ezek itt nem olyan minőségűek. Két év múlva azt se tudjuk majd, kinek jutott eszébe vámpírokról/angyalokról/stb. írni..." Mostanra azonban eljutottam odáig, hogy én akkor is leülök szépen a fenekemre, és kiolvasom a Szép reményeket.

Sziasztok! Ha esetleg véletlenül valaki lemaradt volna arról az unásig ismételt információról, miszerint az én legfőbb érdeklődési köröm nem más, mint az irodalom, és hogy ilyen irányban szeretnék továbbtanulni, most megemlíteném ezt az apróságot. Gondolom a cím és az első mondat alapján ki is találtátok már, hogy most agyba-főbe fogom dicsérni ezt a könyvet, de azért remélem, nem leszek olyan, mint a jótanuló. 

Sziasztok! Körülnéztem a blogon, és rájöttem, hogy már hónapok óta nem tettem ki semmit, ami Agatha Christie. Szerintem ez botrányos. Igaz, mostanában nem is olvastam tőle sok mindent, ugyanis egyszerűen nem volt érkezésem arra, hogy azt olvassam, amim van. Mármint a saját könyveim közül nem igen válogathattam, hiszen a könyvtáriakat záros határidőn belül kellett kivégeznem. Nemrég azonban sikerült újraolvasnom a saját kis gyűjteményem egyik darabját, méghozzá az első Poirot regényt. " - Titokban mindig is arra vágytam, hogy detektív legyek! - Igazi... a Scotland Yardnál? Vagy Sherlock Holmes? - Ó, csakis Sherlock Holmes!"

Sziasztok! A következő könyvet nagyon lassan olvastam el, de ez főképp azért történhetett meg, mert egyszerűen olvasási válságban szenvedtem, vagy legalábbis valami ilyesmiről lehetett szó. Még januárban került a kezembe, de mivel december óta egyszerűen képtelen voltam normális tempóban kiolvasni egy könyvet, több, mint másfél hétig csámcsogtam ezen az ínyencségen. Hogy mi lett ennek az eredménye? Olvass tovább és meg tudod :) 

Sziasztok! Még a 2016-os könyvkihívás okán kerestem meg ezt a könyvet. Az egyik feladat az volt, hogy olvass el egy National Book Award nyertes könyvet. Mivel fogalmam sincs, hogy mit jelent ez a díj, rengeteget kellett kutakodnom, hogy találjak valamit, amit még el is olvasnék. Végül rátaláltam A Penderwick lányokra, ami végül bent volt a könyvtárban is. 

Sziasztok! Ha jól emlékszem, akkor valamikor kilencedik végén kaptunk az akkor még új irodalomtanárunktól egy lapot, amin ajánlott olvasmányként szerepelt Nathan Filer A zuhanás sokkja című könyve. Bár én már akkor közöltem a környezetemmel, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni, hadd ne mondjam, hogy egyetlen olyan könyvet sem olvastam el, ami a listán volt, főképp nem azokat, amik még kapcsolódnak is az irodalom tananyaghoz. Az eredeti kötelezők persze megvoltak, mint a Hamlet, a Rómeó és Júlia vagy a Tartuffe, de az ajánlottakat egyszerűen csak kifüggesztettem a szobám falára, mert rendkívül szépen festett ott. Mikor a könyvtár polcain kutattam, természetesen olyan könyvek után, amilyeneket nem kellett volna kivennem, mivel az OKTV-re rengeteget kellett volna olvasnom, régi, nagy műveket, valahonnan nagyon ismerősnek tűnt ez a cím. Persze a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy miért, csak otthon esett le. A lényeg, hogy kivettem, és... 

Sziasztok! Ezúttal egy könyvajánlóval érkeztem, ami mostanában elég gyakori, ha jobban belegondolok. Igaz, ennek most nincs semmi jelentősége. Nem húzom tovább az időt, inkább bele is kezdek:

Sziasztok! Különös, hogy éppen az előző könyves bejegyzésemben panaszkodtam arra, hogy milyen szomorú, hogy mostanában nem is ajánlottam semmit. Erre BUMM! belebotlottam ebbe a könyvbe. Olyan, mintha szándékosan gúnyolódnának vele. Komolyan. Na de lássunk is neki, mert van némi mondanivalóm, és igen, olyan témába is belemegyek, amiről általában csak cinikusan szoktam beszélni: a szerelemről. 

Sziasztok! Nagy Testvér figyel téged Mostanában sehogy sem sikerült értelmes bejegyzéseket írnom, elnézést kérek érte. A legutóbbi könyvek, amikről úgy döntöttem, hogy érdemes hosszabban írni, valahogy ambivalens érzéseket hagytak bennem, ami részben jó, részben meg kellemetlen. (Na, ugye? Én megmondtam.) A mostani ajánlómat borzasztó nehéz megírnom, mert még mindig olyan erős érzelmi sokkban vagyok, hogy szinte alig létezem. Ez a könyv pofán vágott, de úgy, hogy nem tudom, hogyan álljak talpra. 

Sziasztok! Hányszor is ecseteltem már, hogy teljesen kiábrándultam a magyar írókból? Azt hiszem, sokszor. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi akaszthatott ki annyira és annyiszor, hogy ezt megosszam veletek, de higgyétek el, tényleg nem azért találtam ki ezt az ellenszenvet, hogy... igazából nem is látom a gyakorlatias oldalát, de most nem ez a lényeg. Azt hiszem, a gond az lehetett, hogy a Szent Johann Gimi által elindított lavina rengeteg olyan könyv megírásához vezetett, amely kritikán aluli. (Ezt a kifejezést már a ma górcső alá vett könyvből nyúltam le, mert néha elég intenzíven dobálózik vele.) Szerintem nem érdemes felsorolnom ezeket, mert csak rám fognátok, hogy élvezem ezt. (Mert élvezem is.) Mindegy is, a lényeg az, hogy kezdek sokkal nyitottabbá válni, és nem hagyom, hogy az író származása befolyásolja a döntésemet. (Mondjuk kiábrándító volna, ha Jancsinak vagy Marinak hívnának egy-egy karaktert, de szerencsére egyelőre nem találkoztam sok ilyen idióta névvel eze...

Sziasztok! Előrebocsátom, hogy nem szeretem a Sherlock Holmes feldolgozásokat, már ami a könyveket illeti. (A sorozatos és filmes feldolgozások közül is csak egy-kettőt szeretek: BBC Sherlock, Sherlock Holmes, a film és  Jeremy Brett főszereplésével a Sherlock Holmes kalandjai) Elsősorban azért iszonyodom tőlük, mert annyira kifacsarják Holmes karakterét, hogy szinte rá sem lehet ismerni, a stílus sem megfelelő, maguk a rejtélyek pedig aligha közelítik meg Doyle ügyeit. Sosem hittem volna, hogy valaha ráakadok egy olyan könyvre, mint A Selyemház titka, de megszereztem, elolvastam, és imádtam. 

Sziasztok! "Én vagyok a démonvadász. Gyere és kapj el! Ma egy nagyon kedves könyvsorozatomról fogok nektek írni, vagyis inkább a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia negyedik részéről. Igen, jól hallottátok. Igazából ez már egy új trilógia első kötete, de mivel a főszereplő ugyanaz, így tulajdonképpen ugyanarról a sorozatról (És az újraolvasás lehetősége is megszűnt: elromlott az e-book olvasóm...) Így hát be kell érnetek néhány célzással és magyarázattal. Az ajánlás az egész sorozatra és konkrétan erre a kötetre is vonatkozik. Jó olvasást! beszélünk. Régóta terveztem, hogy írok összefoglalóan, vagy akár külön-külön a sorozatról, de valahogy sosem úgy jött ki a lépés, és sajnos, sokat felejtettem.

Sziasztok! Végre péntek! Istenem, hogy engem mennyire feldob már maga a gondolat is, hogy egész délután mást sem kell csinálnom, csak olvasnom  meg írnom... Az persze mellékes, hogy holnap nekem még suli van, mert végül is melyik osztályt gyötörnének a nyílt napos bemutató órákkal, ha nem az enyémet? (Megjegyzem, harmadik éve, ami komoly igazságtalanság, de mindegy.) A lényeg az, hogy dacára a holnapi kötelezettségeimnek, van időm, hogy egy plusz bejegyzéssel boldogítsalak titeket. Az előző részről szóló bejegyzésemet  ITT  olvashatjátok el. 

Sziasztok! Miután hagytam, hogy egy kicsit emésszétek a Christie-ajánlók áradatát, és írtam egy-két másik könyvről is, most ismét egy remekművel érkeztem. Amikor ez a kötet a kezembe került, nem sok reményt fűztem hozzá, és nem azért, mert bármi kétségem is felmerült volna Agatha Christie zsenialitását illetően, hanem azért, mert már napok óta csak szenvedtem az olvasással. Akkoriban éppen ezredik próbát tettem a Gyűrűk urával, na meg a Faust meg más kötelezők is ott ültek a nyakamon, és eme kínzó terheltség alatt naná, hogy semmi kedvem nem volt belemélyedni egyik olvasandó kötetbe sem. Elővettem hát egy jó öreg Christie-könyvet, és láss csodát, úgy belemerültem, hogy nyomban ki is végeztem, és a kedvem is megjött az olvasáshoz. 

Sziasztok! Lassan már én is unom, hogy folyton bűnügyi regényekkel jövök, hát még ti! Viszont most egy kis ínyencséget is becsempésztem nektek, ugyanis a Balla Adrienn-sorozat az én fogalmaim szerint valahol félúton jár a krimi és az ifjúsági regény között, vagyis mindkét műfaj bizonyos jellemzőit tartalmazza és különösen csavarosan és jól adagolva vegyíti őket. Sajnálom, hogy egyelőre csak az első részt sikerült megszereznem, és jelenlegi anyagi helyzetem miatt valószínű, hogy egy ideig nem is tudom majd elolvasni a folytatást, de azért reménykedek abban, hogy minél hamarabb kézhez kapom a második részt. Szurkoljatok ti is!

Sziasztok! Ülök a szobámban, gondolkodom az életemen, de inkább azon, hogy miért nincs, bámulom a sherlockos posztert a falon, megállapítom, hogy Cumberbatch mennyire előnytelenül fest rajta, és próbálom magam rávenni arra, hogy porszívózzak... És ekkor jön egy impulzus: írjunk könyvajánlót! Én mint az ösztönlények ösztönlénye természetesen engedek a kísértésnek, és íme, itt is vagyok.