Illúzióromboló

Sziasztok! El sem tudom mondani, mennyire megörültem annak, hogy végre egy olyan sorozatról írhatok, aminek az első részét olvastam... aztán kiderült, hogy ez már a második kötet, szóval a kedvem gyorsan elszállt. Mondhatom, hogy kétes érzésekkel fogadtam a történetet, hiszen a Holmes adaptációk általában katasztrofálisra sikeredtek (cáfolja ezt az, hogy már több ízben is dicsértem meg egy-két feldolgozást... na meg ugye, a Sherlock) . Ez a könyv inkább vegyes érzelmeket keltett bennem, de ezt szeretném bővebben is kifejteni. (Ja, és Adlockosok figyelem!)

Sziasztok! Komolyan kezdem azt érezni, hogy kellene egy kis változatosság az életembe. Elvégre, oké, hogy mostanában folyamatosan könyves bejegyzéseket írok, na de az már tényleg kicsit túlzás, hogy egyetlen műfaj remekeit elemzem! Persze, ha jobban belegondolunk, az is elég nagy változtatás, hogy ezúttal nem Christie könyveinek valamelyikéről írok, hanem Doyle válogatott novelláiról... Mit gondoltok, ennyi elegendő lesz úgy egy hónapra? A rohamos változások mindig kikészítenek. 

Sziasztok! Mielőtt elkezdem a bejegyzést, három dolgot szeretnék előrevetíteni: 1. Ez a poszt hirtelen felindulásból íródott, így ne csodálkozzatok, ha semmilyen értelmet nem találtok benne. 2. Az egész bejegyzésre nézve óvakodjatok, ugyanis  SPOILER SPOILER HÁTÁN, tehát, aki még nem látta az egész sorozatot, az csak SAJÁT FELELŐSSÉGRE olvassa tovább a bejegyzést. 3. A lentebbi megállapítások abszolút szubjektívek. 

Sziasztok! A nyáron szerencsére több időm jut olvasásra, nem mintha egyébként olyan elfoglalt lennék, így aránylag sok könyvről mesélhetek nektek. Jó olvasást!

Sziasztok! Tulajdonképpen ez egy olyan lista lesz, amit bármikor megváltoztathatok, bár nem látom túl nagy valószínűségét ennek. Ez mondjuk azért van, mert teljesen őrült módon rajongok jelenleg néhány sorozatért. (De ez egyáltalán nem észrevehető...)

Sziasztok!

Sziasztok! A  My mad fat diary  után ismét egy angol sorozatot kezdtem el nézni. A BBC Sherlock adaptációja nem volt teljesen ismeretlen számomra, bár az elején vajmi kevés érdeklődést mutattam iránta. Amikor először láttam, egyenesen baromságnak gondoltam, hogy a modern korba passzírozták a hatalmas Sherlock Holmes alakját. (Érdekes, az Agymenőkről is azt gondoltam, hogy csak idióták találhatták ki.) Később számtalanszor belefutottam, adták az AXN-en meg más csatornákon is, de sosem kezdtem neki. Egészen másfél hónappal ezelőttig...

Sziasztok! Tudom, nem látjátok, de jelenleg kimondhatatlanul boldog vagyok. Hogy miért? Lássuk csak: Talán azért, mert egy frenetikusan fárasztó napot tölthettem el az anyukámmal és a legjobb barátnőmmel? Azért, mert állhattam végig a sort a New Yorkerben néhány, megjegyzem aranyos pólóért? Vagy mert emberek ezreit kellett elviselnem a közelemben, miközben Ariana Grande szólt mindenfelől? Azt hiszem ti is sejtitek már, hogy ezek közül egyik sem okozott nekem nagyobb örömet, mint egy matekdolgozat. A kérdés tehát: Akkor miért ér fülig a szám?