Illúzióromboló

Sziasztok! A sulinkban elterjedt diáknaptár szerint a november a "Kemény Tanulás hava". Ez már önmagában is elég kegyetlenül hangzik, de ha hozzávesszük, hogy léteznek még olyan emberek, mint mondjuk én, akik szeptembertől egészen június közepéig nem kevés energiát fektetnek a tanulásba, és igyekszenek  beleadni apait-anyait, akkor szerintem senki sem csodálkozik azon, hogy ilyenkorra már rettenetesen elfáradok. Mivel ebben az évben még a szokásosnál is több dolgom volt, ezért nem csoda, hogy mostanra teljesen kidőltem. Ennek ellenére még ki kell tartanom egy darabig, ugyanis OKTV-t írok holnap, ráadásul még ki kell egészítenem magyarra az összehasonlító fogalmazásomat meg egy oldalnyi matekházim is van. Ehhez képest én éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy blogoljak. És még én vagyok az eminens diák... 

Sziasztok! Talán egy évvel ezelőtt történt meg velem, hogy egy eddig még nem olvasott Agatha Christie után kutakodtam (sajnos ilyenből több van, mint szeretném) , amikor rábukkantam egy a szokottnál vastagabb, meglepően érdekes című kötetre. Ne kövezzetek meg, de először komolyan elhittem, hogy Christie ezidáig kiadatlan könyvéről van szó, be is pezsegtem egyből, aztán jött a keserű csalódás... Valaki Hercule Poirot-t tette meg főszereplőjévé, és ez a hír lelombozott. Most, hogy a könyvtárban ismételten szembetaláltam magam az ominózus könyvvel, gondoltam kiveszem, és elolvasom. 

Sziasztok! Gondolom, észrevettétek már, hogy amikor egy hosszabb bejegyzést írok egy könyvről, általában nem vagyok jó véleménnyel róla, sőt... Akadtak ugyan olyan posztok is, ahol tényleg azt fejtettem ki, hogy miért tetszik, miért fantasztikus és miért ajánlom mindenkinek, de mégis csak a kellemetlen vélemények felé billen a mérleg.

Sziasztok! Ma egy olyan könyvről fogok írni, amely igazán elgondolkodtatott. Tudjátok, mindig úgy tervezem, hogy egy újabb kiolvasott könyv után beiktatok egy-két órát arra, hogy átgondolhassam az egészet, hogy rendszerezhessem a történéseket a fejemben, hogy megfogalmazhassam az épkézláb véleményemet. Sajnos, sosem jön össze. Vagy azért, mert elhalaszthatatlan dolgom akad, vagy mert szorít az idő, vagy csak fáradt vagyok. Azt hiszem, ezért is olyan összeszedetlenek az írásaim. Mivel fáradhatatlanul azon vagyok, hogy napi rutint alakítsak ki, és a jellememet formáljam, talán egyszer egészen átlátható bejegyzéseket fogok közzétenni, és én magam is sokkal érthetőbb leszek, mind írásban, mind az életben. (Ez volt az a mondat, aminek a végén már nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés) Mielőtt nekikezdtem volna a felesleges körítésbe, azt akartam elmondani, hogy ez a könyv… érdekes érzéseket hagyott bennem. Szeretek írni, mindig is szerettem, de tudom, hogy ez nem elegendő a...

Sziasztok! Egy könyvről fogok írni, méghozzá egy olyanról, amit muszájból olvastam el. Információk Író: Háy János Fülszöveg: „Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, azbiztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.”