Illúzióromboló

Sziasztok! A következő könyvet nagyon lassan olvastam el, de ez főképp azért történhetett meg, mert egyszerűen olvasási válságban szenvedtem, vagy legalábbis valami ilyesmiről lehetett szó. Még januárban került a kezembe, de mivel december óta egyszerűen képtelen voltam normális tempóban kiolvasni egy könyvet, több, mint másfél hétig csámcsogtam ezen az ínyencségen. Hogy mi lett ennek az eredménye? Olvass tovább és meg tudod :) 

Sziasztok! Igen, megint sikerült kiválasztanom egy könyvsorozat sokadik kötetét. Nem, nem kell mondani, hogy talán jobb volna, ha körültekintőbb volnék, mert hiába, én már ilyen maradok. Valójában a könyvkihívás miatt kölcsönöztem ki ezt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a sorozat második része. Ennek ellenére belekezdtem, mert komolyan, ötletem nincs, milyen lehet egy feminista regény. Na, ez az volt. 

Sziasztok! Ma egy olyan könyvről fogok írni nektek, amit elég sokáig kerülgettem. A helyzet az, hogy nem sokszor olvasok magyar íróktól, meg tulajdonképpen nem is vagyok otthon a komolyabb művekben. Én általában megmaradok az Agatha Christie-knél meg hasonlóknál. Először egy osztálytársamtól hallottam róla, aztán már máshol is felfigyeltem rá. Egy hónap múlva úgy döntöttem, hogy kikölcsönzöm a könyvtárból, és újabb két hét múlva neki is kezdtem. 

Sziasztok! Ma egy magyar író könyvéről írok nektek, ami egészen különös élményt nyújtott számomra. Nem tudom, mennyire észrevehető, de nem rajongok a hazai művekért. Sokszor megbánom, hogy vannak bizonyos előítéletem ezzel kapcsolatban, ezért néha nyitok, pont úgy, mint ebben az esetben is. Tudjátok, elég kellemetlenül jön ki, hogy én, aki speciel magyar vagyok és elérhetetlen álmom az, hogy író legyek, úgy gondolok a kortárs szerzőkre, mint... inkább nem is mondom el, hogy mit is gondolok róluk, mert a véleményem teljes mértékben a sztereotípiákon és rövid életem során szerzett számos rossz élményen alapszik. A lényeg az, hogy ferde szemmel tekintek a magyar névvel megbélyegzett kötetekre, de... és igen, itt jön a de.