Illúzióromboló

Sziasztok! Előrebocsátom, hogy nem szeretem a Sherlock Holmes feldolgozásokat, már ami a könyveket illeti. (A sorozatos és filmes feldolgozások közül is csak egy-kettőt szeretek: BBC Sherlock, Sherlock Holmes, a film és  Jeremy Brett főszereplésével a Sherlock Holmes kalandjai) Elsősorban azért iszonyodom tőlük, mert annyira kifacsarják Holmes karakterét, hogy szinte rá sem lehet ismerni, a stílus sem megfelelő, maguk a rejtélyek pedig aligha közelítik meg Doyle ügyeit. Sosem hittem volna, hogy valaha ráakadok egy olyan könyvre, mint A Selyemház titka, de megszereztem, elolvastam, és imádtam. 

Sziasztok! Észrevettétek már, hogy Johnt valahogy mindig mindenki elhanyagolja? (Sokszor még Sherlock is...) Valahogy mindenki másodhegedűsként, utánfutóként tekint rá, krónikásként, Sherlock hű társaként, de sohasem önálló emberként. Nem csodálom, hogy John folyton próbálkozik a saját életét élni. Gondoljunk csak bele, milyen lehet szegénynek, hiszen már az eredeti történetekben is, hiába ő az elbeszélő, ő csak egy mellékkarakter, a prímet nyilvánvalóan Holmes viszi. Úgy gondolom, megérdemli, hogy beszéljünk róla egy kicsit...

Sziasztok! Miután már hónapok óta zargatlak titeket a Sherlockos képekkel és bejegyzésekkel, úgy döntöttem, egy kicsit kiszakadok a tanácsadó detektív világából, és inkább egy tündérmesébe képzelem magam. Moriarty tündérmeséjébe, amelyben ő a régimódi gonosz, ahogy mindig is megálmodta. Hogy lefordítsam azok számára, akik nem értenek fangirlül: a mi szeretett Moriartynkról hoztam néhány képet:

Sziasztok! Nem tudom pontosan, hogy mi vonz a krimikben. Talán a különböző rejtélyek, amelyekre mindenképpen választ szeretnék kapni. Talán a nyomozás lefolyása érdekel, a technika, a gondolatmenet, amellyel valaki eljut A-ból B-be. Tetszik az is, hogy az agyam folyton pörög, amikor olvasok, hogy minden szóra, mozdulatra figyelnem kell, hogy találgathatok és várhatom, hogy a könyv végén igazolást nyer-e a feltételezésem vagy éppen, hogy megcáfolják azokat. De az is lehet, hogy egyszerűen csak betegesen vonzódom a gyilkosságokhoz és az egyéb bűnügyekhez. Tényleg nem tudom.

Sziasztok! A Wikipédiának, a diákok által kedvelt, megbízható információforrásnak nem minősülő oldalnak köszönhetően már rég tudomásom volt arról, hogy Gatiss és Moffat készítettek egy pilot epizódot, ami... finoman fogalmazva is besült. Ezután tanácsolták nekik, hogy próbálkozzanak hosszabb játékidővel, ugyanis az alap jó, csak a kivitelezés lett rossz. Nemsokára megszületett az első évad első része, A rózsaszín tanulmány másfél órás epizódja. Bizony, én ezt tudtam, arról viszont halvány lila gőzöm sem volt, hogy ez a rész fellelhető az interneten is, de amint tudomásomra jutott ez a tény, azonnal keresgélni kezdtem, és meg is találtam azt a sokat emlegetett pilotot. Mivel ismertek és szerettek , gondolom nem lep meg titeket, hogy erről egy bejegyzést hozok nektek. Tehát következzék az Unaired Pilot kritikája (amelyet  itt  nézhettek meg angolul) : 

Sziasztok! Tulajdonképpen ez egy olyan lista lesz, amit bármikor megváltoztathatok, bár nem látom túl nagy valószínűségét ennek. Ez mondjuk azért van, mert teljesen őrült módon rajongok jelenleg néhány sorozatért. (De ez egyáltalán nem észrevehető...)

Sziasztok! A  My mad fat diary  után ismét egy angol sorozatot kezdtem el nézni. A BBC Sherlock adaptációja nem volt teljesen ismeretlen számomra, bár az elején vajmi kevés érdeklődést mutattam iránta. Amikor először láttam, egyenesen baromságnak gondoltam, hogy a modern korba passzírozták a hatalmas Sherlock Holmes alakját. (Érdekes, az Agymenőkről is azt gondoltam, hogy csak idióták találhatták ki.) Később számtalanszor belefutottam, adták az AXN-en meg más csatornákon is, de sosem kezdtem neki. Egészen másfél hónappal ezelőttig...

Sziasztok! Valamelyik nap volt szerencsém megnézni a Sherlock különkiadását, amelyben fény derül arra, hogy Moriarty miként is halt meg, illetve hogyan is maradt életben. Mielőtt még valaki megörülne, sajnos nem a tévében sikerül elkapnom (Who could catch it? - kérdezné az angoltanárom) , ugyanis továbbra sem szeretnék leadni. Neten néztem meg, méghozzá nem a legjobb feliratozással (az már kicsit kellemetlen, amikor én, aki komoly két éve tanulja az angolt, hogy valamit nagyon elszúrtak...) , de ez semmit sem vett el az élvezetből. Lentebb röviden kifejtem a véleményemet, ami lehet, hogy SPOILERT fog tartalmazni. 

Sziasztok! Tudom, nem látjátok, de jelenleg kimondhatatlanul boldog vagyok. Hogy miért? Lássuk csak: Talán azért, mert egy frenetikusan fárasztó napot tölthettem el az anyukámmal és a legjobb barátnőmmel? Azért, mert állhattam végig a sort a New Yorkerben néhány, megjegyzem aranyos pólóért? Vagy mert emberek ezreit kellett elviselnem a közelemben, miközben Ariana Grande szólt mindenfelől? Azt hiszem ti is sejtitek már, hogy ezek közül egyik sem okozott nekem nagyobb örömet, mint egy matekdolgozat. A kérdés tehát: Akkor miért ér fülig a szám?

Sziasztok! Elnézést, hogy késve hozom a bejegyzést, de volt egy kisebb baki itthon, ami miatt nem működött egy teljes hétig a net. (gondolhatjátok, hogy mennyire le voltam törve, én a 21. század gyermeke... oké, valójában én még az előző században születtem, de sh!) Most viszont gőzerővel kezdtem neki a bejegyzésnek. Íme: