Illúzióromboló

"Rágalmazni, alaptalanul vádolni, megsérteni valakit könnyebb, mint a valóságot megmotozni." Böszörményi Zoltán

Sziasztok! Még tavaly tavasszal a suliban meghirdettek nálunk egy novellaíró pályázatot, amelyen egyértelmű volt, hogy részt veszek. Többféle feladatot is adtak; két képleírást és egy Arany ballada átírását. (Tudjátok, Arany születésének 200. évfordulója miatt.) Én úgy döntöttem, hogy mindet megcsinálom, de közben fogalmam sem volt arról, hogy melyikről mit írjak. Igazából az egész valódi szenvedés volt, hiszen alapból folyamatosan stresszeltem, hiszen akkoriban vártam a Kárpát-medencei Irodalmi Pályázat eredményére. Ennek ellenére fogtam magam, leültem a gép elé és elkezdtem írni. A következő novella az, ami mindkét irodalomtanár szerint a legeredetibb és a legjobban sikerült lett. Döntsétek el ti, hogy egyetértetek-e vele vagy sem: 

Sziasztok! A következő novellámért nem vállalom a felelősséget: hirtelen ötlet volt, egy Odaát-maraton után írtam, és meglehetősen fura az alapötlete. Ennek ellenére remélem tetszeni fog nektek! 

Sziasztok! Ezúttal egy rövid novellával érkeztem. Nem igazán van mit mondanom róla, remélem tetszeni fog nektek! 

Sziasztok! Úgy tűnik, megszállt az ihlet. Oké, valójában nem. Már egy ideje ott csücsül ez a novella a piszkozatok között, egészen pontosan azóta, hogy tavaly karácsonykor ki akartam tenni, de aztán meggondoltam magamat. Most, ne kérdezzétek, miért, úgy döntöttem, hogy megosztom veletek ezt a novellámat is. Jó olvasást! :)

Sziasztok! A kreatív szárnybontogatás nem az én asztalom: hiába igyekszem, nem sikerül jót alkotnom. A novellák valahogy nem érdekelnek, nem élvezem őket olvasni vagy írni. Ennek ellenére néha muszáj kikapcsolnom az agyam, más karakterekkel dolgoznom, mást alkotnom, mint amivel mondjuk hónapok óta foglalkozom. Egy ilyen kis pihenés eredménye a lenti novella, fogadjátok szeretettel!

Sziasztok! Érdekes, körülbelül minden alkalommal párossal írom a novellákat. Ezúttal egy hosszabb és (talán) kidolgozottabb történettel érkeztem, ami... fogalmam sincs, hogyan fordult meg a fejemben. Körülbelül három oldal, és... nem tudnám megmondani a kategóriát. Jó olvasást! :) 

Sziasztok! A novella még mindig nem az én műfajom. Ezt bizonyítja a következő írás is. Mindazonáltal úgy döntöttem, megosztom ezt is veletek. A történetről nem tudok túl sokat mondani, de remélem, tetszik majd nektek. A véleményeiteket szívesen fogadom! :)

Sziasztok! Igen, már megint. Ismételten egy kissé... mélyebb? betegebb? furább? novellával érkeztem, amit ne kérdezzétek, mi inspirált. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy megéri-e ilyesmikkel foglalkozom. Mármint ilyen típusú történeteket írnom, ugyanis az tény, hogy egyetlen írópalántának sem árt, ha sorra gyártja a novellákat. Viszont az, hogy mennyire megy nekem ez a... lélekrajz, azt tényleg nem tudom, és ez egy kicsit megzavar. Mármint, elég valószínű, hogy sosem fogok humoros elbeszéléseket írni, de ha nem olyat és nem is ilyet, akkor mégis mit? (Igen, számomra csak két lehetőség áll fent. A szélsőségek embere vagyok.) Igaz, az önelemző kérdéseket nem most kéne föltennem, úgyhogy haladjunk. Jó olvasást!

Sziasztok! Nem tudom, mi van velem mostanában, de... egyvégtében megírtam három novellát. Ne kérdezzétek hogyan vagy miért, mert fogalmam sincs. Egyszerűen csak írtam. Azt hiszem, az ihletnek egy teljesen más formáját ismerhettem meg ez idő alatt. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, mivel fogalmam sincs, milyennek kéne lennie az írásomnak. Félek, hogy képmutatónak fogok tűnni, ha elolvassátok, esetleg azt gondoljátok majd, hogy nem sikerült megragadnom valamit, aminek igazán benne kéne lennie. Azért remélem, hogy tetszik nektek, amit írtam, de irtó hálás lennék, ha véleményt mondanátok róla. Jó olvasást!

Sziasztok! Elég ritkán engedek betekintést a valódi írásaimba, bár egy-két bejegyzés erejéig azért hajlandó voltam vállalni magamat. Az elmúlt hónapokban semmiféle sajátos jellegű írást nem mutattam be, ennek oka pedig az volt, hogy nem is igazán írtam olyat, amit könnyen és szívesen megosztanék veletek. Nem igazán írok novellákat, verseket, szösszeneteket, ráadásul jelenleg egy regény-kezdeményen dolgozom gőzerővel, azt viszont nem szeretném megmutatni nektek.  A következő, enyhén depresszív történetem tulajdonképpen  műfajilag besorolhatatlan. Legalábbis magyar fakt ide vagy oda, nekem fogalmam sincs arról, hogy ez mégis mi akar lenni. Nevezzük egyperces lélektaninak. Az úgy kábé körülhatárolja.  A hátteréről annyit mondanék, hogy részint önéletrajzi ihletésű. Egy elég kellemetlen éjszaka jutott eszembe, mondhatni ezernyi apró kudarc után. Remélem, hogy elég érthető és realisztikus voltam, mikor megfogalmaztam a gondolataimat, illetve, hogy nem estem át a l...

Sziasztok! Ezúttal egy "novellámat" hoztam nektek, ami egy elég nehéz témáról szól.  Karácsony előtt az iskolánkban volt egy novellaverseny, amelynek a témája a csoda volt. Az irodalomtanár javasolta, hogy adjak be én is valamit rá, mert szerinte érdemes volna prózai műfajokkal kísérleteznem. (Tekintve, hogy nem tudok verseket írni, én is így gondoltam.) Sokat töprengtem azon, hogy mit is írhatnék, de hiába. Sosem hittem a csodákban, sem a hétköznapiakban, sem pedig a nagyokban. Aztán rájöttem, hogy az is a témához kapcsolódik, ha a csoda nemlétéről írok.  Nem írnám le a gondolatmenetemet, ami által kiötöltem ezt a történetet, de azt hiszem, ha elolvassátok, akkor meg fogjátok érteni. Előrebocsátom, hogy ez egyáltalán nem eredeti vagy különleges történet, viszont számomra ez is azt bizonyítja, hogy csodák márpedig nincsenek. Főleg, mert vannak személyes tapasztalatim ezzel kapcsolatban.  Íme: