Illúzióromboló

Sziasztok! Ma újabb Agatha-dömpinggel érkeztem, ugyanis egyszerűen nem tudok kifogyni a kedvenc idézetekből! Hallgassátok a mester szavait :D

Sziasztok! Mint tudjátok hatalmas Agatha Christie rajongó vagyok. Ennek több oka is van: nagyon szeretem magát az írónőt, ugyanis rendkívül okos volt, humoros és nagyon tehetséges, ezenkívül remek nyomozókat teremtett, köztük Poirot és Marple-t, jó stílusa volt, a regényei izgalmasak, a rejtélyek megoldhatatlannak látszanak. Hihetetlenül termékeny író volt, de ennek ellenére minőségit alkotott. És ezek mellett olyan magvas gondolatokat fogalmazott meg a könyveiben, hogy csak na. Ezek közül válogattam össze nektek most tízet. (Elnézést, hogy nem jelöltem meg melyik milyen könyvből van, de van, amit csak úgy lejegyeztem, anélkül, hogy melléírtam volna az adott könyv címét...)

Sziasztok! Ma egy jó hosszú novelláskötetről hoztam véleményt, méghozzá Poe-éról. Nem mondom, hogy tetszett, de azt sem, hogy nem, mert a különböző novellák más és más hatást váltottak ki belőlem, a végeredmény pedig nagyon vegyes. 

Sziasztok! Gondolom most mindenki ámulattal fogadja a következő tényt: ebben a hónapban nem késtem ezzel a bejegyzéssel. Nem igazán értem, ez hogy történhetett meg, de így van. Sajnálatos módon, a nyári munka mellett nem sikerült annyit olvasnom, amennyit szerettem volna, de augusztusban igyekszem minél inkább ráfeküdni erre a témára. (Holott tudom, hogy ez megint háttérbe fog szorulni a nyelvvizsgára való felkészülés miatt. De reménykedni szabad, nem?) Egyébként ebben a hónapban egészen jó könyveket sikerült kifognom:

Sziasztok! Körülnéztem a blogon, és rájöttem, hogy már hónapok óta nem tettem ki semmit, ami Agatha Christie. Szerintem ez botrányos. Igaz, mostanában nem is olvastam tőle sok mindent, ugyanis egyszerűen nem volt érkezésem arra, hogy azt olvassam, amim van. Mármint a saját könyveim közül nem igen válogathattam, hiszen a könyvtáriakat záros határidőn belül kellett kivégeznem. Nemrég azonban sikerült újraolvasnom a saját kis gyűjteményem egyik darabját, méghozzá az első Poirot regényt. " - Titokban mindig is arra vágytam, hogy detektív legyek! - Igazi... a Scotland Yardnál? Vagy Sherlock Holmes? - Ó, csakis Sherlock Holmes!"

Sziasztok! Végre valahára sikerült megszereznem a sorozat harmadik részét is, úgyhogy azonnal el is olvastam. A Sherlock, Lupin és én című sorozat számomra mindig felüdülést jelent. Akárhányszor kézbe veszem az egyik kötetet, úgy érzem, végre nem kell azon aggódnom, hogy jó lesz-e a könyv, mert nincsenek vele kapcsolatban kétségeim. A harmadik részt a millió későbbi rész után tudtam csak elolvasni, de nem hiszem, hogy ez elvont volna az élvezeti értékéből.

Sziasztok! Sajnálatos módon túlságosan naiv voltam. Mondjuk úgy, hogy átestem a ló túloldalára, és azok után, hogy megbékéltem a magyar szerzőkkel, egyszer csak arra gondoltam: mi lenne, ha elolvasnád az Én vagy senkit Mészáros Dorkától? Na ja, itt kezdődött minden probléma... 

Sziasztok! Igen, megint sikerült kiválasztanom egy könyvsorozat sokadik kötetét. Nem, nem kell mondani, hogy talán jobb volna, ha körültekintőbb volnék, mert hiába, én már ilyen maradok. Valójában a könyvkihívás miatt kölcsönöztem ki ezt, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a sorozat második része. Ennek ellenére belekezdtem, mert komolyan, ötletem nincs, milyen lehet egy feminista regény. Na, ez az volt. 

Sziasztok! Ma egy magyar író könyvéről írok nektek, ami egészen különös élményt nyújtott számomra. Nem tudom, mennyire észrevehető, de nem rajongok a hazai művekért. Sokszor megbánom, hogy vannak bizonyos előítéletem ezzel kapcsolatban, ezért néha nyitok, pont úgy, mint ebben az esetben is. Tudjátok, elég kellemetlenül jön ki, hogy én, aki speciel magyar vagyok és elérhetetlen álmom az, hogy író legyek, úgy gondolok a kortárs szerzőkre, mint... inkább nem is mondom el, hogy mit is gondolok róluk, mert a véleményem teljes mértékben a sztereotípiákon és rövid életem során szerzett számos rossz élményen alapszik. A lényeg az, hogy ferde szemmel tekintek a magyar névvel megbélyegzett kötetekre, de... és igen, itt jön a de.

Sziasztok! Úgy gondolom, ha már előszeretettel hangoztatom azt, hogy Agatha Christie rajongó vagyok, elengedhetetlen, hogy ismerjem az írónő kevésbé népszerű, más műfajban írt könyveit is. Erre gondolván vettem meg a Távol telt tőled tavaszom című lélektani regényt is, amelyet álnéven írt Mary Westmacott álnéven. Röviden csak annyit mondhatok, hogy Agatha Christie valami egészen elképesztő és egyedi módon építette fel a történetét és vázolta fel a karaktere lélekrajzát is. 

Sziasztok! Hogy szeretem-e Rejtőt? Nem tudom, eddig még egy könyvét sem olvastam. Fogalmam sincs, hogy ez műveletlenségnek számít-e, de tény, hogy eddig még nem akadt a kezembe egy sem a művei közül. A mostani darabot egy irodalmi verseny miatt olvastam el, méghozzá pdf-ben, szóval mire a végére értem a szemem majd' kiégett (az ebookom elromlott...), tehát kétségeim bizony voltak. Hogy ezek mennyire bizonyultak jogosnak, azt lejjebb elmondom.

Sziasztok! Hányszor is ecseteltem már, hogy teljesen kiábrándultam a magyar írókból? Azt hiszem, sokszor. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi akaszthatott ki annyira és annyiszor, hogy ezt megosszam veletek, de higgyétek el, tényleg nem azért találtam ki ezt az ellenszenvet, hogy... igazából nem is látom a gyakorlatias oldalát, de most nem ez a lényeg. Azt hiszem, a gond az lehetett, hogy a Szent Johann Gimi által elindított lavina rengeteg olyan könyv megírásához vezetett, amely kritikán aluli. (Ezt a kifejezést már a ma górcső alá vett könyvből nyúltam le, mert néha elég intenzíven dobálózik vele.) Szerintem nem érdemes felsorolnom ezeket, mert csak rám fognátok, hogy élvezem ezt. (Mert élvezem is.) Mindegy is, a lényeg az, hogy kezdek sokkal nyitottabbá válni, és nem hagyom, hogy az író származása befolyásolja a döntésemet. (Mondjuk kiábrándító volna, ha Jancsinak vagy Marinak hívnának egy-egy karaktert, de szerencsére egyelőre nem találkoztam sok ilyen idióta névvel eze...

Sziasztok! A sulinkban elterjedt diáknaptár szerint a november a "Kemény Tanulás hava". Ez már önmagában is elég kegyetlenül hangzik, de ha hozzávesszük, hogy léteznek még olyan emberek, mint mondjuk én, akik szeptembertől egészen június közepéig nem kevés energiát fektetnek a tanulásba, és igyekszenek  beleadni apait-anyait, akkor szerintem senki sem csodálkozik azon, hogy ilyenkorra már rettenetesen elfáradok. Mivel ebben az évben még a szokásosnál is több dolgom volt, ezért nem csoda, hogy mostanra teljesen kidőltem. Ennek ellenére még ki kell tartanom egy darabig, ugyanis OKTV-t írok holnap, ráadásul még ki kell egészítenem magyarra az összehasonlító fogalmazásomat meg egy oldalnyi matekházim is van. Ehhez képest én éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy blogoljak. És még én vagyok az eminens diák... 

Sziasztok! Előrebocsátom, hogy nem szeretem a Sherlock Holmes feldolgozásokat, már ami a könyveket illeti. (A sorozatos és filmes feldolgozások közül is csak egy-kettőt szeretek: BBC Sherlock, Sherlock Holmes, a film és  Jeremy Brett főszereplésével a Sherlock Holmes kalandjai) Elsősorban azért iszonyodom tőlük, mert annyira kifacsarják Holmes karakterét, hogy szinte rá sem lehet ismerni, a stílus sem megfelelő, maguk a rejtélyek pedig aligha közelítik meg Doyle ügyeit. Sosem hittem volna, hogy valaha ráakadok egy olyan könyvre, mint A Selyemház titka, de megszereztem, elolvastam, és imádtam. 

Sziasztok! "Én vagyok a démonvadász. Gyere és kapj el! Ma egy nagyon kedves könyvsorozatomról fogok nektek írni, vagyis inkább a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia negyedik részéről. Igen, jól hallottátok. Igazából ez már egy új trilógia első kötete, de mivel a főszereplő ugyanaz, így tulajdonképpen ugyanarról a sorozatról (És az újraolvasás lehetősége is megszűnt: elromlott az e-book olvasóm...) Így hát be kell érnetek néhány célzással és magyarázattal. Az ajánlás az egész sorozatra és konkrétan erre a kötetre is vonatkozik. Jó olvasást! beszélünk. Régóta terveztem, hogy írok összefoglalóan, vagy akár külön-külön a sorozatról, de valahogy sosem úgy jött ki a lépés, és sajnos, sokat felejtettem.

Sziasztok! Ma egy régebben olvasott Poirot regénnyel érkeztem. Az Ackroyd-gyilkossággal még általános iskolás koromban találkoztam először, akkor, amikor még nem voltam eléggé... tudatos olvasó ahhoz, hogy felfogjam, micsoda kincset tartok a kezemben. Nemrégiben sikerült szert tennem egy példányra, és természetesen azonnal újraolvastam. Különös, de attól függetlenül, hogy végig ismertem az indítékot, a módszert, az elkövetőt, rettenetesen élveztem az első oldaltól az utolsóig. 

Sziasztok! Ismételten egy könyves bejegyzéssel érkeztem, amelyben bár van valamiféle nyomozati szál, inkább a romantikus történetekhez áll közelebb. Még tavasszal vettem meg, nem is tudom, mi késztetett rá. Azóta csak néha lapoztam bele, de végre sikerült átrágnom magam rajtam. 

Sziasztok! Komolyan kezdem azt érezni, hogy kellene egy kis változatosság az életembe. Elvégre, oké, hogy mostanában folyamatosan könyves bejegyzéseket írok, na de az már tényleg kicsit túlzás, hogy egyetlen műfaj remekeit elemzem! Persze, ha jobban belegondolunk, az is elég nagy változtatás, hogy ezúttal nem Christie könyveinek valamelyikéről írok, hanem Doyle válogatott novelláiról... Mit gondoltok, ennyi elegendő lesz úgy egy hónapra? A rohamos változások mindig kikészítenek. 

Sziasztok! Régebben sokat panaszkodtam az irodalomtanárom miatt. Elsősorban azért, mert szerintem rossz az ízlése (kár, hogy ez annyira szubjektív dolog, hogy még én is jól tudom, emiatt nincs értelme haragudnom rá), illetve azért, mert nem tanít rendesen. Azt viszont be kell vallanom, hogy néhány dolgot igen is jól csinál. Például kötelező olvasmánynak feladta Agatha Christie második legjobb könyvét (a nagyközönség szerint... ha engem kérdeztek lazán megelőzi ez a történet a Tíz kicsi négert, ami állítólag a legsikerültebb könyve, holott még Poirot sem szerepel benne. Ízlések és pofonok.), vagyis a Gyilkosság az Orient Expresszen-t. (Ja, és A Morgue utcai kettős gyilkosságot Poe-tól meg Doyle A Sátán kutyáját, szóval nem lehet okom panaszra...) Én ugyan már olvastam egyszer-kétszer (khm), úgy gondoltam, nem ártana felfrissítenem az emlékezetemet, ezért az új, végtelenül gyönyörű kiadásban megvettem, és azonnal nekiláttam. Ez még júniusban volt, de csak most jutottam odáig, hogy í...

Sziasztok! Visszatértem, és ismét egy könyvről írok most nektek. Nem, ezúttal nem egy Agatha Christie-ről, műfajilag viszont nem igen térek el a megszokottól, ugyanis James Hilton Gyilkosság az iskolában című alkotását fogom nektek bemutatni.