Illúzióromboló

Sziasztok! Az előző bejegyzésemben sikerült megfogalmaznom egy olyan véleményt, ami tulajdonképpen nem is létezik, mivelhogy annyira meghatározatlan. Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni cím könyvről mondtam jót és rosszat is, de mindvégig megmaradtam a semlegesség támadható, de többnyire biztonságos szakaszán, mert egyszerűen képtelen voltam megragadni a könyv lényegét. Valahogy így vagyok a Mindennel is, csak itt tudatosan törekszem arra, hogy sem egyik, sem pedig a másik irányba ne menjek el, ugyanis egyszerűen... egyszerűen tanácstalan vagyok. Lentebb kifejtem, miért is. 

Sziasztok! A következő könyvvel már régebben is találkoztam, de sokáig elég erősen kételkedtem abban, hogy én ezt el szeretném olvasni. Részben azért, mert elég bugyuta címe van, részben pedig azért, mert a fülszövegből egyértelműen kiderül, hogy egy leukémiás lányról szól. Bármennyire is ellentmondok önmagamnak meg az összes eddig elhangzott kritikámnak, de nagyon utálom, ha valaminek rossz vége van. Tulajdonképpen mindent utálok, ami a halállal kapcsolatos, elsősorban azért, mert marhára félek tőle. Például a Csillagainkban a hibát sem vettem még csak a kezembe sem, mert paráztam attól, hogy mi fog történni benne... Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni szerencsére nem ennyire túldramatizált könyv, aminek örültem is, meg nem is. Hogy miért? Olvasd tovább, és megtudod!

Sziasztok! A sulinkban elterjedt diáknaptár szerint a november a "Kemény Tanulás hava". Ez már önmagában is elég kegyetlenül hangzik, de ha hozzávesszük, hogy léteznek még olyan emberek, mint mondjuk én, akik szeptembertől egészen június közepéig nem kevés energiát fektetnek a tanulásba, és igyekszenek  beleadni apait-anyait, akkor szerintem senki sem csodálkozik azon, hogy ilyenkorra már rettenetesen elfáradok. Mivel ebben az évben még a szokásosnál is több dolgom volt, ezért nem csoda, hogy mostanra teljesen kidőltem. Ennek ellenére még ki kell tartanom egy darabig, ugyanis OKTV-t írok holnap, ráadásul még ki kell egészítenem magyarra az összehasonlító fogalmazásomat meg egy oldalnyi matekházim is van. Ehhez képest én éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy blogoljak. És még én vagyok az eminens diák... 

Sziasztok! El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy csak most írok. Komolyan. Elvégre csütörtökön volt az évfordulója az első bejegyzésemnek, annak, hogy bemutatkoztam nektek, és igen, elkezdtem ezt a blogot. Ez hatalmas előrelépés, nemcsak a blog életében, hanem az enyémben is, ugyanis ez azt jelenti, hogy végre valamit képes voltam huzamosabb ideig csinálni. Nem tudom elmondani, hogy mennyire büszke vagyok arra, hogy ezt megcsináltam, még ha minőségileg nem is azt a szintet hoztam, ami elég volna... hogy mihez azt nem tudom. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm nektek, hogy velem tartottak ebben az évben, hogy olvastátok a bejegyzéseimet és kommenteltetek! Nagyon fontos számomra, hogy tetszettek nektek az írásaim! 

Sziasztok! Talán egy évvel ezelőtt történt meg velem, hogy egy eddig még nem olvasott Agatha Christie után kutakodtam (sajnos ilyenből több van, mint szeretném) , amikor rábukkantam egy a szokottnál vastagabb, meglepően érdekes című kötetre. Ne kövezzetek meg, de először komolyan elhittem, hogy Christie ezidáig kiadatlan könyvéről van szó, be is pezsegtem egyből, aztán jött a keserű csalódás... Valaki Hercule Poirot-t tette meg főszereplőjévé, és ez a hír lelombozott. Most, hogy a könyvtárban ismételten szembetaláltam magam az ominózus könyvvel, gondoltam kiveszem, és elolvasom. 

Sziasztok! Valamelyik nap volt szerencsém megnézni a Sherlock különkiadását, amelyben fény derül arra, hogy Moriarty miként is halt meg, illetve hogyan is maradt életben. Mielőtt még valaki megörülne, sajnos nem a tévében sikerül elkapnom (Who could catch it? - kérdezné az angoltanárom) , ugyanis továbbra sem szeretnék leadni. Neten néztem meg, méghozzá nem a legjobb feliratozással (az már kicsit kellemetlen, amikor én, aki komoly két éve tanulja az angolt, hogy valamit nagyon elszúrtak...) , de ez semmit sem vett el az élvezetből. Lentebb röviden kifejtem a véleményemet, ami lehet, hogy SPOILERT fog tartalmazni. 

Sziasztok! Bár már legalább két hete elkezdődött a Valentin-napot megelőző készülődés, én egészen a mai napig nem is nagyon figyeltem rá. Tulajdonképpen ma sem azért írok róla, mert annyira felbosszantott vagy felizgatott volna valami, egyszerűen csak eszembe jutott, hogy hoppá, bizony vannak, akik ezt jóval komolyabban veszik, mint én.

Sziasztok! Egy könyvről fogok írni, méghozzá egy olyanról, amit muszájból olvastam el. Információk Író: Háy János Fülszöveg: „Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, azbiztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.”

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a designt Satin Url-nek, aki remek munkát végzett. Másodszor erről a könyvről nem írnék sokat, azaz itt elöljáróban nem, lentebb úgyis hosszan kifejtem a véleményemet. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ez egy nagyon kedves könyvem. Jó olvasást!

Sziasztok! Blogger körökben az az általános nézet, hogy a frappáns bemutatkozás nem kezdődhet így: „X vagyok, és Y éves” Kár, hogy nem vagyok profi, mert akkor eszembe jutna valami jó szöveg, de kezdőként kénytelen vagyok a sablont használni. Kriszti vagyok, és cáfolhatatlanul unalmas. A legtöbb időt a fejemben töltöm, próbálom rendezgetni a zűrzavart, ami benne uralkodik, és leírni az érdemlegesnek titulált dolgokat. Nem vagyok teljesen antiszociális, három barátnál többel rendelkezek, még ha ezek közül legfeljebb kettőben bízom igazán. Tizenhat évesen nem sok dolgom van a tanuláson és a közösségi munkán kívül (amelyet már elkezdtem a helyi könyvtárban), de ezeket szándékosan ignorálom a szünet első két hónapjában, míg a fennmaradó időt a visszarázódás, az ismétlés és a túlaggódás tölti ki. Az utolsó még igaz is.