Illúzióromboló

"Rágalmazni, alaptalanul vádolni, megsérteni valakit könnyebb, mint a valóságot megmotozni." Böszörményi Zoltán

Sziasztok! Még tavaly tavasszal a suliban meghirdettek nálunk egy novellaíró pályázatot, amelyen egyértelmű volt, hogy részt veszek. Többféle feladatot is adtak; két képleírást és egy Arany ballada átírását. (Tudjátok, Arany születésének 200. évfordulója miatt.) Én úgy döntöttem, hogy mindet megcsinálom, de közben fogalmam sem volt arról, hogy melyikről mit írjak. Igazából az egész valódi szenvedés volt, hiszen alapból folyamatosan stresszeltem, hiszen akkoriban vártam a Kárpát-medencei Irodalmi Pályázat eredményére. Ennek ellenére fogtam magam, leültem a gép elé és elkezdtem írni. A következő novella az, ami mindkét irodalomtanár szerint a legeredetibb és a legjobban sikerült lett. Döntsétek el ti, hogy egyetértetek-e vele vagy sem: 

Sziasztok! Ezúttal egy "novellámat" hoztam nektek, ami egy elég nehéz témáról szól.  Karácsony előtt az iskolánkban volt egy novellaverseny, amelynek a témája a csoda volt. Az irodalomtanár javasolta, hogy adjak be én is valamit rá, mert szerinte érdemes volna prózai műfajokkal kísérleteznem. (Tekintve, hogy nem tudok verseket írni, én is így gondoltam.) Sokat töprengtem azon, hogy mit is írhatnék, de hiába. Sosem hittem a csodákban, sem a hétköznapiakban, sem pedig a nagyokban. Aztán rájöttem, hogy az is a témához kapcsolódik, ha a csoda nemlétéről írok.  Nem írnám le a gondolatmenetemet, ami által kiötöltem ezt a történetet, de azt hiszem, ha elolvassátok, akkor meg fogjátok érteni. Előrebocsátom, hogy ez egyáltalán nem eredeti vagy különleges történet, viszont számomra ez is azt bizonyítja, hogy csodák márpedig nincsenek. Főleg, mert vannak személyes tapasztalatim ezzel kapcsolatban.  Íme: