Illúzióromboló

Sziasztok! Azt ajánlom, vigyázzatok velem, mert a végén még komolyan belefogok abba, hogy az összes, mondom ÖSSZES Agatha Christie könyvet kivesézzem nektek. Nemrégiben végeztem ezzel a kötettel, amit még hét-nyolc éve kaptam egy ismerősömtől. Már akkor kiolvastam, de most, hogy egy új cikksorozaton dolgozom ezzel kapcsolatban, gondoltam felfrissítem az emlékezetemet, és ismét nekilátok. Hát... Fogalmazzunk úgy, hogy nem csak azért volt deja vu-m, mert már egyszer olvastam...

Sziasztok! Talán egy évvel ezelőtt történt meg velem, hogy egy eddig még nem olvasott Agatha Christie után kutakodtam (sajnos ilyenből több van, mint szeretném) , amikor rábukkantam egy a szokottnál vastagabb, meglepően érdekes című kötetre. Ne kövezzetek meg, de először komolyan elhittem, hogy Christie ezidáig kiadatlan könyvéről van szó, be is pezsegtem egyből, aztán jött a keserű csalódás... Valaki Hercule Poirot-t tette meg főszereplőjévé, és ez a hír lelombozott. Most, hogy a könyvtárban ismételten szembetaláltam magam az ominózus könyvvel, gondoltam kiveszem, és elolvasom. 

Sziasztok! Nem tudom pontosan, hogy mi vonz a krimikben. Talán a különböző rejtélyek, amelyekre mindenképpen választ szeretnék kapni. Talán a nyomozás lefolyása érdekel, a technika, a gondolatmenet, amellyel valaki eljut A-ból B-be. Tetszik az is, hogy az agyam folyton pörög, amikor olvasok, hogy minden szóra, mozdulatra figyelnem kell, hogy találgathatok és várhatom, hogy a könyv végén igazolást nyer-e a feltételezésem vagy éppen, hogy megcáfolják azokat. De az is lehet, hogy egyszerűen csak betegesen vonzódom a gyilkosságokhoz és az egyéb bűnügyekhez. Tényleg nem tudom.