Illúzióromboló

Sziasztok! Végre valahára sikerült megszereznem a sorozat harmadik részét is, úgyhogy azonnal el is olvastam. A Sherlock, Lupin és én című sorozat számomra mindig felüdülést jelent. Akárhányszor kézbe veszem az egyik kötetet, úgy érzem, végre nem kell azon aggódnom, hogy jó lesz-e a könyv, mert nincsenek vele kapcsolatban kétségeim. A harmadik részt a millió későbbi rész után tudtam csak elolvasni, de nem hiszem, hogy ez elvont volna az élvezeti értékéből.

Sziasztok! Érdekes, hogy míg rengeteg "felnőtt" könyvről úgy vélekedem, hogy konkrétan pocsék, addig egyes gyerekeknek szánt műveket imádok. 17 évesen igazán kinőhetnék már az ilyen típusú könyvekből, de az a szörnyű igazság, hogy sokszor ezek igényesebbek, kidolgozottabbak, sőt izgalmasabbak, mint az fiatal felnőtteknek szánt művek. A Sherlock, Lupin és én sorozat már az első ( ami az én esetemben  a második volt) résznél megfogott. A lelkesedésem pedig még mindig nem múlt el, ugyanis részről részre egyre jobban kötődöm ehhez a könyvhöz. 

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azo...

Sziasztok! Srácok, komolyan kezdtem az elmúlt napokban reménykedni abban, hogy lassan befejezem ezt a sorozatot. Nem azért, mert unalmas vagy mert elcsépelt, egyszerűen csak már várom a végkifejletet. Sokáig abban a hitben voltam, hogy éppen ez az utolsó előtti rész, tehát már csak egy könyvet kell kiolvasnom ezenkívül, erre mit látok molyon? Hogy megjelent a nyolcadik rész is. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de végső soron annyira mégsem bánom...

Sziasztok! Előrebocsátom, hogy ez egy nagyon rövid bejegyzés lesz, ugyanis a sorozatot már többé-kevésbé kiveséztem, főleg a későbbi részeket ugye, ezért nem sok mondanivalóm van, szóval tekintsétek ezt a bejegyzést csupán kiegészítésének. Megegyeztünk? 

Sziasztok! Már írtam nektek Irene Adler, ez persze csak álnév, Sherlock, Lupin és én-sorozatáról. Most, hogy sikerült kiolvasnom a negyedik részt, úgy döntöttem megint leülök a gép elé, hogy még egy kicsit dicsérjem az írót, no meg magát a könyvet is. Egyébként úgy tűnik elég szerencsétlen vagyok, ami a kölcsönzéseket illeti, ugyanis megint sikerült kihagynom egy részt...

Sziasztok! El sem tudom mondani, mennyire megörültem annak, hogy végre egy olyan sorozatról írhatok, aminek az első részét olvastam... aztán kiderült, hogy ez már a második kötet, szóval a kedvem gyorsan elszállt. Mondhatom, hogy kétes érzésekkel fogadtam a történetet, hiszen a Holmes adaptációk általában katasztrofálisra sikeredtek (cáfolja ezt az, hogy már több ízben is dicsértem meg egy-két feldolgozást... na meg ugye, a Sherlock) . Ez a könyv inkább vegyes érzelmeket keltett bennem, de ezt szeretném bővebben is kifejteni. (Ja, és Adlockosok figyelem!)

Sziasztok! Mostanában hanyagoltam Sherlock Holmest és mindent, ami vele kapcsolatos, helyette pedig inkább Agatha Christie-vel foglalkoztam. Nehéz ám megosztani az időt a két nagy detektív között, főleg úgy, hogy mindkettőről szeretnék többet megtudni, és, nem tudom, hogy mondtam-e már, de egy kettejükről szóló cikksorozattal is készülök ide, a blogra, de ahhoz, hogy akárcsak egyetlen egy  igényes cikket is megírjak ebből még rengeteget kell olvasnom. Sherlock Holmes esetében még van egy-két könyv, novelláskötet, amit meg kell ismernem, Poirot-nál pedig ugyanez a helyzet, csak még az emlékezetemet is fel kell frissítenem. A lényeg tehát az, hogy nehezen találom meg az egyensúlyt.