Illúzióromboló

Sziasztok! Úgy gondolom, ezután az értékelés után sokan fognak utálni, viszont fontosnak tartom, hogy kifejtsem a véleményemet, és hangot adjak az elképedésemnek, mert különben nem bírnám ki. De nem húzom az időt, jöjjön a feketeleves!

Sziasztok! Mint tudjátok hatalmas Agatha Christie rajongó vagyok. Ennek több oka is van: nagyon szeretem magát az írónőt, ugyanis rendkívül okos volt, humoros és nagyon tehetséges, ezenkívül remek nyomozókat teremtett, köztük Poirot és Marple-t, jó stílusa volt, a regényei izgalmasak, a rejtélyek megoldhatatlannak látszanak. Hihetetlenül termékeny író volt, de ennek ellenére minőségit alkotott. És ezek mellett olyan magvas gondolatokat fogalmazott meg a könyveiben, hogy csak na. Ezek közül válogattam össze nektek most tízet. (Elnézést, hogy nem jelöltem meg melyik milyen könyvből van, de van, amit csak úgy lejegyeztem, anélkül, hogy melléírtam volna az adott könyv címét...)

Sziasztok! Ma egy gyerekkönyvvel érkeztem, ami mindenki számára tanulságos lehet, így nyugodt szívvel ajánlom felnőttnek, tinédzsernek és kisgyereknek is. (Értsd: 8 éves felettinek)

Sziasztok! Gondolom most mindenki ámulattal fogadja a következő tényt: ebben a hónapban nem késtem ezzel a bejegyzéssel. Nem igazán értem, ez hogy történhetett meg, de így van. Sajnálatos módon, a nyári munka mellett nem sikerült annyit olvasnom, amennyit szerettem volna, de augusztusban igyekszem minél inkább ráfeküdni erre a témára. (Holott tudom, hogy ez megint háttérbe fog szorulni a nyelvvizsgára való felkészülés miatt. De reménykedni szabad, nem?) Egyébként ebben a hónapban egészen jó könyveket sikerült kifognom:

Sziasztok! Charles Dickenstől már millió éve akartam olvasni valamit, de sokáig egyetlen könyve sem került a kezembe. Ne kérdezzétek meg, hogy lehet ez. Amikor könyvkölcsönzésre vagy vásárlásra került sor, mindig mérlegelnem kellett, hogy melyiket vigyem haza magammal, valahogy sosem a Dickens-kötetek kerültek sorra. A gondolatmenetem a következő volt: "Hát, ha 100 évig ilyen híres volt, csak nem évül el két év múlva? De ezek... ezek itt nem olyan minőségűek. Két év múlva azt se tudjuk majd, kinek jutott eszébe vámpírokról/angyalokról/stb. írni..." Mostanra azonban eljutottam odáig, hogy én akkor is leülök szépen a fenekemre, és kiolvasom a Szép reményeket.

Sziasztok! A krimi az én terepem, aki végiggörget a Vélemények című menüponton, ezt könnyen észreveszi. Imádok mindent, amiben nyomozás és rejtély van, ezért állnak hozzám közel a misztikus témájú könyvek is. Nem bánom, ha romantika is megbújik bennük itt-ott, ha pedig átmegy thrillerbe-horrorba, akkor sem hajítom egyből a kukába. Történelmi, lélektani, kalandregények, disztópiák... Mindet szeretem. És mi van a fantasyval? Nem fogtok szeretni.

Sziasztok! Érdekes, hogy míg rengeteg "felnőtt" könyvről úgy vélekedem, hogy konkrétan pocsék, addig egyes gyerekeknek szánt műveket imádok. 17 évesen igazán kinőhetnék már az ilyen típusú könyvekből, de az a szörnyű igazság, hogy sokszor ezek igényesebbek, kidolgozottabbak, sőt izgalmasabbak, mint az fiatal felnőtteknek szánt művek. A Sherlock, Lupin és én sorozat már az első ( ami az én esetemben  a második volt) résznél megfogott. A lelkesedésem pedig még mindig nem múlt el, ugyanis részről részre egyre jobban kötődöm ehhez a könyvhöz. 

Sziasztok! Kriszti vagyok, 17 éves és fangirl. Legalábbis félállásban biztosan. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi tesz valakit fangirlé és az is kérdéses, hogy mitől lesz valaki könyvmoly. Tulajdonképpen annyira szubjektív minden ilyesmi, hogy inkább kívülállónak tekintem magam, meg amúgy is: miért kéne mindent és mindenkit kategorizálni? Az viszont igaz, hogy néha nem árt, ha egy kicsit elrendezzük magunkban a dolgokat. Mielőtt még abba a hibába esnétek,  hogy netán egy kedves kis oktató jellegű bejegyzéssel érkeztem, figyelmeztetek mindenkit: ez a poszt elsősorban arról szól, hogy mit gondolok én azokról a dolgokról, amik egy fandomban teljesen természetesek és/vagy amikről folyton megy a vita. Essünk is neki, mert ez egy hosszú-hosszú bejegyzés lesz! Lényeges megemlíteni, hogy a következő kifejezések többnyire a fanfictionökre jellemzőek, de sokszor használatosak azok körében is, akik például nem írnak vagy olvasnak ilyet, csak szeretnek egy-egy sorozatot/könyve...

Sziasztok! Sajnálatos módon túlságosan naiv voltam. Mondjuk úgy, hogy átestem a ló túloldalára, és azok után, hogy megbékéltem a magyar szerzőkkel, egyszer csak arra gondoltam: mi lenne, ha elolvasnád az Én vagy senkit Mészáros Dorkától? Na ja, itt kezdődött minden probléma... 

Sziasztok! Ma arról a könyvről fogok írni, ami tulajdonképpen végigkísérte az egész életemet, vagy legalábbis a 7-től 17-ig terjedő korszakomat. Régen, nagyon régen ismertem meg ezt a könyvet, és bár nem ezt volt az első hosszabb lélegzetvételű regény, amit olvastam, nagy benyomást tett rám. Gyakran kérdezik, hogy mi volt az a könyv, ami megszerette velem az olvasást. Általában a Harry Pottert felelem, mert az a történet is fontos szerepet játszott az életemben, de szerintem lehetetlen egyetlen könyvhöz kötni az ilyet. A neveletlen hercegnője sorozat is hatott rám, hiszen az volt az első naplóregény, amit olvastam. A Matilda pedig az a könyv, ami miatt büszke vagyok arra, hogy könyvmoly vagyok. 

Sziasztok! Ha jól emlékszem, akkor valamikor kilencedik végén kaptunk az akkor még új irodalomtanárunktól egy lapot, amin ajánlott olvasmányként szerepelt Nathan Filer A zuhanás sokkja című könyve. Bár én már akkor közöltem a környezetemmel, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni, hadd ne mondjam, hogy egyetlen olyan könyvet sem olvastam el, ami a listán volt, főképp nem azokat, amik még kapcsolódnak is az irodalom tananyaghoz. Az eredeti kötelezők persze megvoltak, mint a Hamlet, a Rómeó és Júlia vagy a Tartuffe, de az ajánlottakat egyszerűen csak kifüggesztettem a szobám falára, mert rendkívül szépen festett ott. Mikor a könyvtár polcain kutattam, természetesen olyan könyvek után, amilyeneket nem kellett volna kivennem, mivel az OKTV-re rengeteget kellett volna olvasnom, régi, nagy műveket, valahonnan nagyon ismerősnek tűnt ez a cím. Persze a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy miért, csak otthon esett le. A lényeg, hogy kivettem, és... 

Sziasztok! Ezúttal egy könyvajánlóval érkeztem, ami mostanában elég gyakori, ha jobban belegondolok. Igaz, ennek most nincs semmi jelentősége. Nem húzom tovább az időt, inkább bele is kezdek:

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azo...

Sziasztok! Valamikor még novemberben, tudjátok, amikor rám sóztak egy halom Kosztolányi könyvet, az Esti Kornél felénél hirtelen elöntött a vágy: Agatha Christie-t akarok olvasni. Akkor már elcsigázott voltam, és kezdtem kiábrándulni az olvasásból. Félreértés ne essék, nincsen bajom Kosztolányival, de... akkor már egy kicsit sok volt. A stílusa súlyos. Komolyan. Szóval fogtam magam és kiszámoltam, hogy melyik, eddig még nem olvasott, de már megvet Christie-könyvvel csillapítsam az újonnan jött éhségemet, és a szerencse, a véletlen, a Sors, Isten meg a sarki vén jós jövendölése úgy hozta, hogy a fentebb olvasható krimit olvassam el. Arról, hogy most az egyszer minden természetfeletti erő kiválóan döntött, lentebb olvashattok.

Sziasztok! Ma egy elég fura bejegyzéssel érkeztem. Nem, nem a bejegyzés fura. Inkább a könyv, amiről szól. Őszintén bevallom, hogy nem is nagyon tudok mit kezdeni ezzel a művel, mert... Inkább olvassátok el a bejegyzést, mert képtelen vagyok körülírni. Jó olvasást :)

Sziasztok! Különös, hogy éppen az előző könyves bejegyzésemben panaszkodtam arra, hogy milyen szomorú, hogy mostanában nem is ajánlottam semmit. Erre BUMM! belebotlottam ebbe a könyvbe. Olyan, mintha szándékosan gúnyolódnának vele. Komolyan. Na de lássunk is neki, mert van némi mondanivalóm, és igen, olyan témába is belemegyek, amiről általában csak cinikusan szoktam beszélni: a szerelemről. 

Sziasztok! Miközben lefelé görgettem a bejegyzések között, láttam, hogy milyen régen írtam könyvajánlót. Ettől egy kicsit elszégyelltem magam. Elvégre nem azért olvasok, mert élvezem? Nem azért fogok a kezembe egy könyvet, hogy az magával ragadjon? Sajnos, nem mindig. Imádok mindent, ami könyv, de sok kötet iránt gyűlöletet is érzek. Különös dolog ez, amire nem hiszem, hogy tudok magyarázatot adni. Olykor érdeklődésből a kezembe veszek egy könyvet, de az nem mindig tetszik, vagy éppen nem tetszik annyira, hogy merjem ajánlani. Ettől kritikusnak tűnök. És szőrszálhasogatónak. De higgyétek el, nem azért csinálom. Egyszerűen eddig hiába élveztem az előző öt könyvet, egyik sem ragadott meg, mint a következő. 

Sziasztok! Ma egy magyar író könyvéről írok nektek, ami egészen különös élményt nyújtott számomra. Nem tudom, mennyire észrevehető, de nem rajongok a hazai művekért. Sokszor megbánom, hogy vannak bizonyos előítéletem ezzel kapcsolatban, ezért néha nyitok, pont úgy, mint ebben az esetben is. Tudjátok, elég kellemetlenül jön ki, hogy én, aki speciel magyar vagyok és elérhetetlen álmom az, hogy író legyek, úgy gondolok a kortárs szerzőkre, mint... inkább nem is mondom el, hogy mit is gondolok róluk, mert a véleményem teljes mértékben a sztereotípiákon és rövid életem során szerzett számos rossz élményen alapszik. A lényeg az, hogy ferde szemmel tekintek a magyar névvel megbélyegzett kötetekre, de... és igen, itt jön a de.

Sziasztok! Ezúttal egy olyan nemzetközileg is elismert író könyvéről beszélek majd, akit tudomásom szerint rengetegen, de komolyan rengetegen szeretnek. Leszögezném, hogy a Katherine a köbön volt az első (és talán az utolsó) John Green könyv, amit olvastam, ráadásul azt mondják, hogy éppen ez a kötet sikerült a legrosszabbul az ominózus szerzőnek. Nincs összehasonlítási alapom, így pusztán önmagában szemlélem ezt a könyvet.

Sziasztok! Úgy gondolom, ha már előszeretettel hangoztatom azt, hogy Agatha Christie rajongó vagyok, elengedhetetlen, hogy ismerjem az írónő kevésbé népszerű, más műfajban írt könyveit is. Erre gondolván vettem meg a Távol telt tőled tavaszom című lélektani regényt is, amelyet álnéven írt Mary Westmacott álnéven. Röviden csak annyit mondhatok, hogy Agatha Christie valami egészen elképesztő és egyedi módon építette fel a történetét és vázolta fel a karaktere lélekrajzát is.