Illúzióromboló

Sziasztok! Úgy tűnik, mostanában nagyon belejöttem a könyvajánlók írásába, így ha nem haragszotok, ma is egy meglepően jól sikerült, fordulatos, feszült menetű és mégis bő lére eresztett könyvről beszélek nektek.

Sziasztok! Mostanában valahogy kedvem támadt hosszabb bejegyzéseket írni bizonyos könyvekről, például Agatha Christie műveiről, amint azt A titkos ellenfél című posztomban is láthattátok. Ezúttal nem könyvajánlóként hirdetem, ugyanis találtam némi kivetnivalót benne, ami nagy szó, hiszen megrögzött Christie-fanatikus vagyok. Ha kíváncsi vagy, mi bírt rá engem arra, hogy kedvezőtlen véleményt alkossak erről a könyvről olvass tovább!

Sziasztok! Ülök a szobámban, gondolkodom az életemen, de inkább azon, hogy miért nincs, bámulom a sherlockos posztert a falon, megállapítom, hogy Cumberbatch mennyire előnytelenül fest rajta, és próbálom magam rávenni arra, hogy porszívózzak... És ekkor jön egy impulzus: írjunk könyvajánlót! Én mint az ösztönlények ösztönlénye természetesen engedek a kísértésnek, és íme, itt is vagyok. 

Sziasztok! Azt hiszem, senkinek sem újdonság az úgynevezett közösségi szolgálat fogalma, de azért elmondom nagy vonalakban, hogy miről is van szó, hátha valaki mégis lemaradt volna róla, vagy mondjuk még nem szembesült volna a középiskolásokat sújtó csapások ezen fajtájáról. Hogy melyik évben és miért hozták meg a törvényt, nem tudom, de a lényege az, hogy addig nem érettségizhetünk le, amíg 50 órát le nem dolgozunk egy szervezetnél vagy egy intézménynél. Négy év áll rendelkezésünkre a feladat teljesítésére, természetesen semmilyen anyagi juttatást nem kaphatunk érte, ráadásul még az is korlátozva van, hogyan és mikor végezhetjük ezt.

Sziasztok! Talán egy évvel ezelőtt történt meg velem, hogy egy eddig még nem olvasott Agatha Christie után kutakodtam (sajnos ilyenből több van, mint szeretném) , amikor rábukkantam egy a szokottnál vastagabb, meglepően érdekes című kötetre. Ne kövezzetek meg, de először komolyan elhittem, hogy Christie ezidáig kiadatlan könyvéről van szó, be is pezsegtem egyből, aztán jött a keserű csalódás... Valaki Hercule Poirot-t tette meg főszereplőjévé, és ez a hír lelombozott. Most, hogy a könyvtárban ismételten szembetaláltam magam az ominózus könyvvel, gondoltam kiveszem, és elolvasom. 

Sziasztok! Remélem, hogy már kezdett nektek hiányozni a fangirl-énem, ugyanis ismételten egy Agymenőkkel kapcsolatos bejegyzést hoztam. Reménykedem benne, hogy még nem unjátok a listát, és hogy van annyi türelmetek, hogy kivárjátok a végét. Ígérem, öt éven belül be lesz fejezve. 

Sziasztok! Már elég régen hoztam zeneajánlót, így gondoltam nekiállok, hogy néhány általam kedvelt számot megismertessek veletek. Íme:

Sziasztok! Mint tudjátok, az én drága blogom paradox módon személyes. Bár magamról ritkán írok, rettentően intim dolgokat osztok meg veletek: a gondolataimat, a véleményemet, a reakcióimat. Ritkán vannak tisztán személyes bejegyzéseim, a mostani viszont az lesz. Igazából csak egy rövid posztról van szó, ugyanis ma van a születésnapom. Ennek örömére Betti, az én drága, legjobb barátnőm enyhén szólva is kínos fotókat osztott meg rólam, ahogy ilyenkor szokás... Mivel facebookon elérhetőek életem legocsmányabb, legkatasztrofálisabb képei, amelyeket csak neki, viccből készítettem, szerintem nincs annak semmi akadálya, ha itt is megosztom ezeket a förtelmeket. De előtte figyelmeztetlek titeket: ki fogtok ábrándulni belőlem!  Hát... Ez vagyok én, kevésbé beszámítható állapotban.Tudjátok, akkor, amikor bizalmasan elengeded magad a legjobb barátnőd társaságában...  Köszi, hogy elolvastad ezt a bejegyzést! Remélem, még nem futottál ki a világból :)

Sziasztok! Ezúttal egy kicsit nyugisabb poszttal érkeztem, gondolván, hogy egy kis inspiráció sosem árt. Görgess lejjebb, és érezd a lelkeden átsuhanó ihletet. ( És ne hidd, hogy őrült vagyok. Nem vagyok. Tényleg nem. )

Sziasztok! Így a nyár végére egészen nosztalgikus hangulatba jöttem, tekintve, hogy most már minden nagy áruházlánc az iskolakezdési akciókat hirdeti, szóval gondoltam hozok nektek egy személyesebb, de számotokra is élvezetes bejegyzést. A következő párbeszédek, mondatok az általános iskolás, illetve a gimnáziumi osztályomban hangzottak el. Jó szórakozást!

Sziasztok! A bejegyzések megírása mindig hosszú folyamat, ezt mindenki tudja. Még egy egyszerű, átlagos cikket is ki kell (ene) dolgozni, megszerkeszteni, átnézni és kijavítani, nemhogy egy nagyobb lélegzetvételű, nehéz posztot, egy olyat, mint amilyen ez is lesz. Hetek óta próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy végre letudhassam ezt a kritikát is, de csak most jutottam odáig, hogy le is írjam őket. Remélem, hogy teljesen érthető, megfelelő mértékben határozott és őszinte leszek majd.  Kezdjük hát bele a rettegett Egy ikerpár titkos naplója című könyvsorozat első két részének remélhetőleg átfogó kritikájába!

Sziasztok! Mielőtt elkezdem a bejegyzést, három dolgot szeretnék előrevetíteni: 1. Ez a poszt hirtelen felindulásból íródott, így ne csodálkozzatok, ha semmilyen értelmet nem találtok benne. 2. Az egész bejegyzésre nézve óvakodjatok, ugyanis  SPOILER SPOILER HÁTÁN, tehát, aki még nem látta az egész sorozatot, az csak SAJÁT FELELŐSSÉGRE olvassa tovább a bejegyzést. 3. A lentebbi megállapítások abszolút szubjektívek. 

Sziasztok! Miután már hónapok óta zargatlak titeket a Sherlockos képekkel és bejegyzésekkel, úgy döntöttem, egy kicsit kiszakadok a tanácsadó detektív világából, és inkább egy tündérmesébe képzelem magam. Moriarty tündérmeséjébe, amelyben ő a régimódi gonosz, ahogy mindig is megálmodta. Hogy lefordítsam azok számára, akik nem értenek fangirlül: a mi szeretett Moriartynkról hoztam néhány képet:

Sziasztok! Tegnap lezárult a harmadik közvélemény-kutatás is. Nem tudom, miért, de elgondolkodtam azon, hogy kéne csinálni egy közvélemény-kutatást arról, hogyan vélekedtek ti, olvasók a közvélemény-kutatásokról. Bár egyelőre még nem vittem véghez ezt a tervet, de észben tartom. 

Sziasztok! Ezúttal egy könyves tag-gel jöttem, amelyet  ezen  a  blogon találtam. (Egyébként érdemes belekukkantani, érdekes, és szerintem jó könyvkritikákat ír.) Lássunk is neki!