Illúzióromboló

Sziasztok! Végre valahára sikerült megszereznem a sorozat harmadik részét is, úgyhogy azonnal el is olvastam. A Sherlock, Lupin és én című sorozat számomra mindig felüdülést jelent. Akárhányszor kézbe veszem az egyik kötetet, úgy érzem, végre nem kell azon aggódnom, hogy jó lesz-e a könyv, mert nincsenek vele kapcsolatban kétségeim. A harmadik részt a millió későbbi rész után tudtam csak elolvasni, de nem hiszem, hogy ez elvont volna az élvezeti értékéből.

Sziasztok! Érdekes, hogy míg rengeteg "felnőtt" könyvről úgy vélekedem, hogy konkrétan pocsék, addig egyes gyerekeknek szánt műveket imádok. 17 évesen igazán kinőhetnék már az ilyen típusú könyvekből, de az a szörnyű igazság, hogy sokszor ezek igényesebbek, kidolgozottabbak, sőt izgalmasabbak, mint az fiatal felnőtteknek szánt művek. A Sherlock, Lupin és én sorozat már az első ( ami az én esetemben  a második volt) résznél megfogott. A lelkesedésem pedig még mindig nem múlt el, ugyanis részről részre egyre jobban kötődöm ehhez a könyvhöz. 

Sziasztok! Srácok, komolyan kezdtem az elmúlt napokban reménykedni abban, hogy lassan befejezem ezt a sorozatot. Nem azért, mert unalmas vagy mert elcsépelt, egyszerűen csak már várom a végkifejletet. Sokáig abban a hitben voltam, hogy éppen ez az utolsó előtti rész, tehát már csak egy könyvet kell kiolvasnom ezenkívül, erre mit látok molyon? Hogy megjelent a nyolcadik rész is. Ettől egy kicsit elszomorodtam, de végső soron annyira mégsem bánom...

Sziasztok! Már írtam nektek Irene Adler, ez persze csak álnév, Sherlock, Lupin és én-sorozatáról. Most, hogy sikerült kiolvasnom a negyedik részt, úgy döntöttem megint leülök a gép elé, hogy még egy kicsit dicsérjem az írót, no meg magát a könyvet is. Egyébként úgy tűnik elég szerencsétlen vagyok, ami a kölcsönzéseket illeti, ugyanis megint sikerült kihagynom egy részt...