Sziasztok!
Ma egy olyan könyvről fogok írni,
amely igazán elgondolkodtatott. Tudjátok, mindig úgy tervezem, hogy egy újabb
kiolvasott könyv után beiktatok egy-két órát arra, hogy átgondolhassam az
egészet, hogy rendszerezhessem a történéseket a fejemben, hogy
megfogalmazhassam az épkézláb véleményemet. Sajnos, sosem jön össze. Vagy
azért, mert elhalaszthatatlan dolgom akad, vagy mert szorít az idő, vagy csak
fáradt vagyok. Azt hiszem, ezért is olyan összeszedetlenek az írásaim. Mivel
fáradhatatlanul azon vagyok, hogy napi rutint alakítsak ki, és a jellememet
formáljam, talán egyszer egészen átlátható bejegyzéseket fogok közzétenni, és
én magam is sokkal érthetőbb leszek, mind írásban, mind az életben. (Ez volt az a mondat, aminek a végén már nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés)
Mielőtt nekikezdtem volna a
felesleges körítésbe, azt akartam elmondani, hogy ez a könyv… érdekes érzéseket
hagyott bennem. Szeretek írni, mindig is szerettem, de tudom, hogy ez nem
elegendő ahhoz, hogy jó legyek benne, ahhoz meg pláne nem, hogy valami
értékeset alkossak. Ahhoz kell valami, fantázia, kreativitás, nem tudom, de az
biztos, hogy bennem nincs meg. Képtelen volnék egy olyan történetet kitalálni,
megfogalmazni, leírni, amely bárkire olyan hatással lehetne, mint rám ez a
könyv, vagy még tucatnyi másik. Az érdekes érzések között szerepel
megrökönyödés, értetlenség, de legfőképp tisztelet az író iránt, amiért
létrehozta ezt a művet. Hogy miért? Talán, mert megmutatta, hogy a diákok
milyen gonoszak tudnak lenni? Vagy azért, mert ebben a könyvben megláthatjuk,
hogy kisebbnek tűnő csínytevések (bár, amit ők műveltek, több volt, mint
csínytevés), gyerekes játékok milyen hatással lehetnek egy ember életére? Nem
tudom.
Információk:
Író: Mészöly Ágnes
Fülszöveg:
„Minden olyan bonyolult…Kata egy elitgimnáziumba jár, ő a legjobb matekos, rendszeresen maratoni távokat fut, a fiúkat le sem tudja vakarni magáról, és ráadásul az anyja is jó fej. Valami még sincs rendben az életében. Három barátnőjével együtt ő is úgy gondolja, minden könnyebb lenne egy másik osztályfőnökkel. Kata, Patrícia, Lidi és Zsófi titkos szövetséget köt: ők lesznek a Darwin’s Daughters, az evulóció titkos ügynökei. Az osztályfőnökük ellen indított, kamasz daccal teli bosszúhadjárat észrevétlenül durvul el. Ki tudja megmondani, hol a határ?Enek a történetnek tétje van. Itt és most, velünk, körülöttünk, bennünk játszódik és lüktet tovább a könyv szereplőinek élete.”
Merő véletlenségből akadtam rá a
zsúfolt polcon. Éppen Méhes György Leleplezem a családomat című, egyébként a
könyvtár kínálatából hiányzó, könyvét kerestem. Az más kérdés, hogy nem a jó
helyen. Kissé összezavarodtam egyébként az elrendezésen, de mindegy. Szóval
nézegettem a borítókat, és megláttam ezt. Elolvastam a fülszöveg, és némi
habozás után, a karomon tornyosodó könyvkupacra helyeztem.
A cím
Szeretek intelligensekről olvasni.
Szeretem a tudálékos megfogalmazási módot. A cím ilyen történetet ígért, és
többé-kevésbé meg is tartotta a fogadalmát. Frappáns, figyelemfelkeltő és többé-kevésbé jellemzi a történetet.
A történet
A fülszöveg hiába ígéri az akció
elfajulását, én nem következtettem arra belőle, ami történt. Nehéz
spoilermentesen írnom róla, ugyanis annyira kegyetlen az egész. Az elején még
egyetértettem a lányokkal, de később… Nem értettem őket. Nem voltam képes felfogni, hogy
miért kell bántani azt az embert. Miért kell nekik kikészíteniük, tovább és
tovább hajtaniuk? Miért kell egy gyámoltalan, bizonytalan, szétszórt tanárt addig hajszolni, hogy...? Miért?
Remek történet. Kegyetlen, de
remek. Szerintem sokkal jobban megmutatja a kamaszok életét, mint a Szent
Johanna Gimi vagy bármely más, akár naplóregény feelingű könyv, ráadásul szót ejtenek benne komolyabb dolgokról is, olyanokat, amelyek tényleg részei az életünknek, foglalkoztatnak minket, és tényleg érdemes velük foglalkozni. A világ nincsen annyira lesarkosítva,
mint az SZJG-ben, nincs mindenkinek tökéletes családja és jó anyagi háttere.
Nincsenek benne erőltetett, tanító jellegű részek, mint a Hűvösvölgyi suliban.
Sosem voltam jó abban, amikor egy
mű üzenetét meg kell fejteni, legyen az rejtett vagy teljesen egyértelmű.
Szeretem az irodalmat, de ha azt kérdezik, mire gondolt a költő, frászt kapok. Ennél
a könyvnél sem tudom megmondani, mi is volt a célja ennek az egésznek. Talán
az, hogy példát mutasson. Mármint negatívat. (Ilyen van?)
A megfogalmazás tetszett, összeszedett, választékos, mégis mai. Érzik belőle
a főszereplő személyisége, hogy egy kamasz írja, de még sincs
tele káromkodással, hibákkal, szóismétlésekkel és szlenggel. A főszereplő egy barátnőjének írja le a történetet,
aki pszichiátrián van. Ebből is sejthető, hogy visszavonhatatlan következményei vannak a "játékuknak". Tetszett, hogy megjegyzésként a jelen eseményeibe is
beletekinthetünk, láthatjuk az esetet követő történéseket, érezhetjük a hangulatot, illetve azt is megtudhatjuk, hogy utólag Kata hogy vélekedik erről az egészről.
A szereplők
Kata egészséges önképpel megáldott
lány, és ezzel semmi gond nincs. Sajnos azonban néha az az érzésem támadt olvasás közben, hogy nem csak megfelelő mértékű önbizalommal rendelkezik, hanem egyenesen beképzelt. Ettől kissé antipatikussá vált a szememben, pedig a többi tulajdonságát tekintve rendes, összeszedett karakter, intelligens, szép és még sportol is. A fülszövegben írtak ellenére
nem kap annyi ajánlatot, mint hinnénk, nem kell rögtön azt feltételezni, hogy folyton körülötte lógnak a fiúk, vagy hogy olyan módon csorgatják utána a nyálukat, mint az amerikai filmekben. Ettől függetlenül nincsenek pasigondjai, legalábbis ami a jelentkezőket illeti. A szerelem terén azonban igenis akadályokba ütközik. Az ő szemszögén keresztül olvashatjuk a történetet. Saját bevallása
szerint kevés érzelemmel bíró, racionálisan gondolkodó személy, de akárhogyan
is vizsgálom a történetet, nekem ez nem jön át. A megfogalmazás ugyan tarkítva van idegen kifejezésekkel, és említve van, hogy Kata jó tanuló, de ez még nem jelenti azt, hogy ő végtelenül racionális lenne. Persze, nem várhatom el, hogy ebben a történetben is olyasféle túlzásokba essen az író, mint például a Dr. Csont készítői Bones esetében, de azért jobban is érzékeltethette volna ezt az egyébként elég meghatározó tulajdonságot. Inkább a düh és a dac hajtja. Ráadásul a történet elején érezhető az erős bosszúvágy, ami ugyan az események elindítója, de kissé zavaros számomra. Az empátia valahogy hiányzik belőle, legalábbis elég kevésszer
mutatkozik meg nála. (Egyébként nem egy szociopata, az távol állna tőle, de a
harag annyira elvakítja, vagy legalábbis szerintem ez tehet róla, hogy képtelen
észrevenni, hogy mennyi szenvedést okoz másnak)
Patrícia egy kulcsfigurája az
egésznek, az iromány is neki szól, majdhogynem fontosabb, mint Kata. Tényleg ő a legártatlanabb, mégis őt viseli
meg legjobban az egész. Buta, de gyönyörű, fényes modellkarrier előtt álló
lánynak van ábrázolva. Az értelmi képességeiről rögtön az első oldalon
tájékozódhatunk, de a továbbiakban nem nagyon kerül szóba. Naiv, legalábbis
szerintem, hiszen belement ebbe az egész játékba, könnyen irányítható, ami
részben az apja hibája, aki szinte ránevelte erre. (Az író remekül kidolgozta a
karaktereket, a családi hátterük igazán jól illeszkedik a személyiségükhöz,
vagy éppen fordítva) Őt ezerszer jobban kedveltem, mint Katát, igaz, a végére
mindenkit megutáltam, még őt is.
Lidi és Zsófi. Rájuk azért kerítek
egyszerre sort, mert ők mozgatták a szálakat, de külön-külön nem igazán jelentős a személyük. Patrícia és Kata főleg őket
követték, de kettejük közül is inkább Lidi a ludas. Egyébként is Zsófi
karakterét jobban kedveltem, jóval intelligensebbnek tűnt, mint a többiek (még
akkor is, ha Kata állítása szerint mind hárman, ugyebár Patrícián kívül, igazán
okosak voltak), és írói mivolta is imponált. Sok szokásában magamra ismertem.
Lidi manipulatív, ezt még azelőtt észrevettem, hogy beindultak volna az
események. Sem őt, sem a bátyját nem kedveltem. Róla csak annyit, hogy nem
okozott csalódást, mármint nekem. Nem hittem, hogy bármi jó fog kisülni az
egészből.
Samu, nem a Kovács, hanem a
Bernáth, egy szerethető karakter volt. Őt sem szerettem a végén, talán azért,
mert… Na, mindegy. Szóval az elejétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy SPOILER ők
ketten össze fognak jönni.Folyton hajtott Katára. Nem okozott túl nagy
meglepetést. SPOILER VÉGE.
Kecskeméti tanár úr egy mimóza
alak, aki az elején jó nagyot hibázott. Nem vagyok egy nagy erkölcscsősz, de
azért illett volna kiállnia a diákjaiért, és magára vállalnia a dolgot, főleg,
hogy ő is hibás volt, ennek ellenére nem tudok egyetérteni a lányokkal abban, hogy megérdemli a bosszút. Ha minden szemét tanárral az történne, mint vele, akkor még kevesebben választanák a tanítást szakmájukul. Sajnáltam, mert hiába
tett rosszat, hiába volt sötét folt a múltjában, mégis egy finom lelkű ember
volt, valaki aki nem érdemelte volna meg, hogy tönkretegyék. Amit az anyjával
tett, azt egy kegyetlen lépésnek tartom. (Alapból érzékeny vagyok az idősekkel
való bánásmódra, köszönhetően 90 éves dédimnek, aki felnevelt. Képtelen vagyok
felfogni, hogy van lelke bárkinek is öregotthonba küldeni a saját szüleit,
nagyszüleit, akármennyi gond is van velük.) Azt azonban, ami vele történt,
senki sem érdemli meg. Senki.
Kata anyukájáról csak annyit, hogy
tényleg jó fej volt, bár sok mindent csinálhatott volna másképp is. Talán, ha
őszinte Katával, akkor az egész nem történik meg, a lányok talán abbahagyták
volna az egészet. Nyilván akkor nem lett volna történet, de azért gondoltam
megemlítem eme, egyébként jól kialakított jellemhibáját.
Ez nem egy krimi, nincs benne
sorozatgyilkos és durva kínzási módszerekkel sem találkozunk a lapjain. Nincsen
benne árva, azaz van, de nem úgy, megkínzott sorsú gyerek. Ez egy átlagos (leszámítva
az elitgimit) kamaszokról szóló történet, amely bármikor megtörténhet velünk
is. (Ez esetben minden konfliktuskerülő, egyedülálló, határozatlan férfitanárt
figyelmeztetek: SPOILER sose jöjjön össze egyetlen diákja anyjával se, és
vállalja magára a hibáit SPOILER VÉGE.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése