A hét szava #4

Sziasztok!

Enyhén megkésve, de el is hoztam nektek az immáron negyedik hete futó, roppant izgalmas, és minden várakozást felülmúló (khm, szarkazmus)  cikksorozat következő részét. Na mármost a múlt hetem igazán érdekesen folyt, és mivel biztosra veszem, hogy majd' meghaltok a kíváncsiságtól, nem is csigázlak benneteket, hanem kegyesen felvilágosítalak titeket arról, miért is gondolom ezt. 

Hétfő: Míg legeslegjobb barátnőmnek, a gyönyörűséges, ízig-vérig beauty-bloggernek, nevezetesen Nagy Bettinának (csak, hogy égessem a blogját a nevére kattintva megnézhetitek) már előző héten befejeződött a megfeszített munkával telt tanév, addig nekem pontban hat órakor kipattantak a szemeim, aztán megszólalt az ébresztőm is (Oasis: Supersonic), tehát felkeltem. Mivel tökéletes naivitásomat és ártatlan bájamat  még valamikor tíz évesen elvesztettem (ne, ne, ne, tudom, mire gondoltok, de ne tegyétek), nem ringattam magam abba a hitbe, hogy az utolsó héten a tanárok megkímélnek minket. Ez már a középiskola, egy gimi, még akkor is, ha az égvilágon senki sem ismeri, tehát muszáj az utolsó utáni tanórán is kidolgozni a belünket. A tanárok mentalitása irigylendő. Duplaangol: témazáró. Fizika, történelem, német, tesi. Egytől egyig
csodálatos tantárgyak, élvezetesek az utolsó percig is. Otthon semmittevés várt, holott azért még adtak házit, nehogy unatkozzunk. Nem írtam meg. Fél tíz volt, amikor az egyik barátnőm áhítatos kérésére előkapartam a kémiadolgozatomat, amelyen az oxigéntartalmú szénvegyületek szerkezeti képleteit kellett lerajzolnunk olyan művészi pontossággal és tudományos lendülettel, amelyet egy tizedikes gimnazista csütörtökön háromnegyed nyolctól fél kilencig képes produkálni egy kémia témazáró során. Ezt a lapot és az Apenta (reklám helye) jóvoltából szerzett kémiafüzetemet bámulva vártam, hogy az említett barátnőm felhívjon, és magyarázatot kérjen tőlem arra, hogy mégis miért kapcsolódik kettős kovalens kötéssel egy oxo-csoport és egy hidroxid-csoport egy láncvégi szénatomhoz, és hogy ezt miért is nevezzük savnak. Miután sikerült megértetnem vele, hogy mindez azért van, mert a szénnek négy kis haverja van, ha udvariasak és tartózkodóan hivatalosak akarunk lenni, akkor úgy fejezzük ki magunkat, hogy négy kovalens kötést képes kialakítani, és azért is, mert a kémikusok azt mondják, mi, laikusok pedig vagyunk annyira engedelmesek, hogy hiszünk nekik, meggyőztem őt arról is, hogy az észterek és az alkil-alkanoátok között elég egyértelmű kapcsolat van. Bizony, bizony. Ilyen megpróbáltatásokon mentem keresztül egyetlen nap alatt, és még ki sem fejtettem őket. Azt hiszem, jár a sajnálat érte. 

Kedd: A kedd reggelek azért csodálatosak, mert testnevelés órával kezdünk. A reggeli tohonya fáradtságot elűzi néhány kör az iskola vezetősége által bevallottan balesetveszélyes sportpályánkon, aztán - mivelhogy majd' kicsattanunk az energiától - a kötelező erősítést követően röplabdázni kezdünk. Tanárunk, akinek a nevét nem említeném meg, a volt atléta, tökéletes műkörmeivel természetesen gyakorlatban sosem mutatja meg, miként is kellene játszani ezt a remek sportot, viszont átható, erős hangjával olyan remekül magyarázza el az elméletet, hogy az osztály minden versenyt megnyerne, ha indulna. Az utolsó tesi azért is volt remek, mert nem csak az egész évben felgyülemlett kölcsönös gyűlöletet és haragot szabadítottuk egymásra, hanem még osztályozásra is sor került, mely során minden ironikus felszólalás nélkül mondhatom, valóban remekül teljesítettünk. Ezután egy gyenge irodalom következett, aztán életünk utolsó informatika óráján estünk túl. Kedvenc tantárgyuk, a matek következett, amit az osztályfőnökünk, a joggal kedvelt fizika-matek-infó szakos tanár tartott. Az osztály szomorúan, lehajtott fejjel hagyta el a termet kicsöngetéskor, képtelenek voltunk elhinni, hogy két és fél hónapig mellőznünk kell a geometria rejtelmeit feltáró tantárgyat. A hatodik órán sokunknak keményen megpróbáltatásokon kellett keresztül mennie, ugyanis hiába aznap délután ült össze a konferencia, néhányan még mindig kettes és bukás között lebegtek kémiából. Barátnőm, aki a végére nem csak megértette, de szinte kívülről fújta az anyagot, a mostanában rendkívül igazságtalan, viszont mégis csak korrekt tanárunk csapdájába esett, és majdnem meg is bukott, de szerencsére a konferencia belátta, hogy amennyiben félévkor négyes volt, számszakilag lehetetlen, hogy év végén ne menjen át. A földrajzóra elmaradt.

Szerda: Projekt-nap. A kedd délutánomat idegeskedéssel, kutakodással és szövegszerkesztéssel töltöttem. Mindent megtanultam Závada Pálról, amit az internet írt róla, rájöttem, hogy a Szervátiusz testvérek valójában nem is voltak testvérek, és felelevenítettem a tavalyi informatika tananyagot is, és olyan csodálatos fájlokat hoztam létre, hogy igazán megérdemeltem volna rájuk egy informatika ötöst. Sajnos, a tanárunk nem látta, hogy mennyit dolgoztam vele, sőt, még a fájlokat sem vette szemügyre, így bukott a szorgalmamra kapott jegy, de ebbe hamar beletörődtem. Szerdán az osztály kivételesen összefogott, és Határon túli nagyjaink címmel olyan kiállítást rittyentettünk kissé koszos, a konyhából felszálló hagymaszagtól illatos termünkben, hogy még a legszigorúbb tanár is kinyögte, hogy igazán hangulatos lett az egész. Ez majdhogynem büszkeséggel töltött el, holott joggal húzhattam volna ki magam, hiszen ismételten én vettem kézbe... (tudom, mire gondolsz, de nem) Nos, nem az irányítást, ugyanis abban sosem voltam jó, viszont a szellemi hátteret mindenképpen én alkottam. Még dél előtt pár perccel elhagyhattuk az iskolát, hiszen kezdődtek az érettségik. Tulajdonképpen szabadok lettünk, eltelt az utolsó tanítási nap is.

Csütörtök: Az egyik barátnőm meglepetés bulija, amelyre szerencsére engem is meghívtak. Mint minden esemény, amelyen jó eséllyel emberek is részt vesznek, ez is szorongással töltött el, de a végére azt hiszem, egészen jól sikerült. Mivel vannak bizonyos momentumok, amelyek nem csak személyesek, de rám és az ismerőseimre is kompromittálóak lehetnek, inkább nem részletezném az ottani történéseket, elég ha annyit mondok: fiatalság, bolondság, na meg részegség. 

Péntek: Az előzőekhez mérve meglehetősen unalmas volt az egész, bár a következő napi program okozta várakozás egyre csak nőtt.

Szombat: Bloggertalálkozó. Izgalmas volt, érdekes és meglepően jól sült el. Magam is megdöbbentem azon, mennyire jól éreztem magam ahhoz képest, hogy előző este arra gondoltam, talán mégsem kéne elmenni.

Vasárnap: ...

Egy szónak is száz a vége. Száz szónak is egy a vége: furcsa hetem volt. 

A hét szava: nyugalom

Miért? Természetesen azért, mert ezen a héten meglehetősen kevés jutott belőle. Tudom, hogy másoknak körülbelül háromszor olyan eseménydús napja van, mint nekem most, de az én introvertált természetem már ezt is elég nehezen viseli. Bár a tétlenség engem is az őrületbe tud kergetni, de az ilyen pörgős programok is alaposan fel tudják dúlni a lelki világomat. Azt hiszem, nekem tényleg a nyugalom és a csend való, nem pedig az izgalom és más egyebek. A szóról egyébként annyit, hogy már az alakja is olyan finom, könnyed, pont mint a jelentése. 

Idézet: 

"Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent."

Szabó Lőrinc

Nektek milyen volt a hetetek? Mi történt veletek? Melyiket szeretitek jobban: a csendes nyugalmat vagy a bizsergető izgalmat? Írjátok meg kommentben!