Ugrás a fő tartalomra

ABC TAG

Sziasztok!

Mostanában nem nagyon voltak személyesebb bejegyzések, bár igaz, hogy ezen a blogon egyébként sem túl sűrűek a magánjellegű posztok, holott paradox módon mégis minden sorban rejtőzik valami intim, már csak a véleményem miatt is... Hát igen. Megvolt a napi bölcsességem is. A lényeg tehát az, hogy most egy taggel érkeztem, amiben nem könyvekről vagy a blogról lesz szó, hanem tulajdonképpen rólam. (Népszerű téma...) Jó olvasást!


1. A, mint Alvás. Meddig szoktál aludni?

Ez eléggé változó, főleg nyáron. Vannak olyan napjaim, amikor már hétkor vagy nyolckor fent vagyok, de inkább tíz körül szoktam kelni, de olyankor már nem lustálkodom, hanem pattanok ki az ágyból. Kivétel persze, ha előtte éjszakáztam, ami azt jelenti, hogy egy óra után hajtottam álomra a fejem, mert akkor szükségem van még ébredés után egy kis időre ahhoz, hogy normálisan működjek.

Iskolaidőben fél hétre van beállítva az órám, elaludni nem szoktam. Jellemzőbb az, hogy korábban kelek. Például volt egy időszak, amikor pontban hatkor kinyitottam a szememet, és sehogy sem tudtam visszaaludni. Máskor anyukám motoszkálása nem hagy nyugtot, aki többnyire fél öt körül indul dolgozni, utána pedig már esélytelen, hogy aludjak. 

2. Á, mint Álmok: Mi a legnagyobb álmod?

Valahogy sosem voltam az az álmodozós típus. Oké, nem mondom, hogy teljesen híján vagyok a fantáziának, tekintve, hogy mind az írás, mind az olvasás igénybe veszi azt a kevéske képzelőerőt is, ami nekem van, és azt sem tagadom, hogy nem szoktam olykor elkalandozni, de... valahogy sosem vágytam olyan nagyon lehetetlen dolgokra. Így az álmom sem egy ilyen nagyon különleges dolog, sőt... Hétköznapi és sablonos. Körülbelül arról szól, hogy olyan író legyek, aki képes ebből eltartani magát, és legyen egy családom. 

3. B, mint Barátok: Fontosnak tartod a barátaidat?

Természetesen. Mivel introvertált vagyok, sőt, még azok közül is kilógok egy kicsit az aszociális viselkedésemmel, a barátaim kizárólag olyan személyek, akiket már huzamosabb ideje ismerek, és nagyon közel állnak hozzám. Mondjuk az is igaz, hogy nálam barát és barát között is különbség van. Például a legjobb barátnőmet tartom az egyedüli igaz barátomnak, akiben megbízhatok (bocsi, tudom, hogy olvasod, de muszáj hozzátennem: többé-kevésbé, és ez nem a te sarad), a többieket pedig bármennyire is tartják mélynek a velem való kapcsolatukat, én csupán felszínesebb ismeretségnek gondolom. Nem olyan módon, mint egy haver vagy egy... nem is tudom, osztálytárs, hanem inkább, mint... Hű, rettenetesen nehéz elmagyarázni, ugyanis egy kicsit másképp látom a dolgokat, mint mondjuk ők. A lényeg a lényeg, hogy fontosnak tartom őket, igen.

4. C, mint Cicaszem: Ki szoktad húzni a szemeidet?

Nem. Azt mondják jól állna, de én nem hiszek nekik. Meggyőződésem, hogy nekem soha semmilyen körülmények között semmi nem állhat jól. Másrészt pedig ügyetlen vagyok, szóval inkább meg sem kísérlem.

5. Cs, mint Család: Nagy családban élsz?

Nem. Először is egyke vagyok, másodszor pedig a szüleim nem annyira... hogy is mondjam? Családcentrikusak? Nem fogalmaznék így, mert apukám speciel imádja a nagycsaládot, mert van ám nekem olyanom, csak marhára nem elhanyagolom őket. Anyukám tipikusan az az ember, aki inkább megbízik a közeli barátaiban, mint a saját testvérében, ennek egyébként meg is van az oka, engem pedig finoman ugyanerre nevelt. Úgyhogy hiába van apai ágról rengeteg távolabbi rokonom, nem tartom velük a kapcsolatot.

6. D, mint Derűs: Mennyire szokott jó kedved lenni?

Semennyire. A helyzet az, hogy rám elég sokszor azt szokták mondani, hogy melankolikus vagyok. Keveset mosolygok meg ilyenek, bár én ezt egyáltalán nem érzem. Sőt, szerintem a kelleténél többször van jókedvem, de a környezetem szerint néha savanyú és cinikus vagyok. Ennyit arról, hogy úgy látom magam, ahogy mások is.

7. E, mint Egoizmus: Mi a véleményed róla?

Mindenkinek van egója. Bizonyos szinten teljesen természetes, ugyanis egy kis egoizmus nem árt, sőt, az egészséges önképhez hozzátartozik. Még azzal sincs bajom, ha ez egy kicsit meghaladja a normál szintet. Például van egy gyerekkori barátom, aki tipikusan az a srác, aki halál meg van elégedve magával, de azért van egy kis önkritikája is. Na nála azért néha kiakaszt az egoizmus, de mentségére legyen mondva, ő minden mással is ki tud idegelni, úgyhogy ezt nem róhatom fel neki. De ha még ennél is magasabb fokú az egoizmus, akkor már idegesít, de azért egy kicsit tisztelem is az ilyen embereket, mert nekem tuti nincsen akkor egóm, mint nekik, sőt...

8. É, mint Éneklés: Szeretsz énekelni?

Hello from the other side... Igen és nem. Sosem volt bajom az énekléssel, azt leszámítva, hogy nem tudok. Itthon szívesen elhülyülök magamban, mert én tudom, milyen borzalmas hangom van, és néha annyira elengedem magam, hogy a szüleim vagy Betti előtt is elengedek néhány nagyon hamis sort csak úgy poénból. Mások előtt viszont inkább nem, mert az Isten engem túlzottan muzikális barátok áldott meg. (Bettit és még néhány embert leszámítva.) Zsófi kiskora óta énekesnő akar lenni, Levi pedig régebben gitározott, aztán zongorára váltott, és nem is énekel rosszul, Emma apukájának valami bandája van, ő már egészen pici kora óta zongorázik és énekelni is szokott... Hát igen, ők kiszúrják a fals hangokat. Nem mintha nálam nehéz lenne az ilyesmit észrevenni.

9. F, mint Fiúk: Vannak fiúbarátaid?

Egészen pontosan kettő. Az egyikőjüket már ismerem elsős korom óta, és a kettőnk kapcsolata... Hm, finoman szólva is változó, ugyanis van, amikor egyáltalán nem viseljük el egymást, máskor pedig rájövünk, hogy ó, hát mi már egyébként 10 éve ismerjük egymást, szóval csak kedveljük a másikat valamilyen szinten... A másikat csak kilencedik óta ismerem, vele nem is vagyok olyan jóban, vagyis nem állunk egymáshoz túl közel, de azért elbeszélgetünk olyan dolgokról, mint a Teen Wolf vagy az Útvesztő. 

10. G, mint Gitár: Gitározol?

Ugyan...

11. Gy, mint Gyerekes: Vannak gyerekes tulajdonságaid?

Csak azok vannak. Szörnyen sértődékeny és durcás vagyok, imádom, ha nekem van igazam, szeretek okoskodni is, ja, és ha vesztésre állok egy vitában, inkább elbőgöm magam, minthogy bevalljam, hogy nem nyerhetek.

12. H, mint Házimunka: Mit utálsz csinálni otthon?

Porszívózni például nagyon utálok, de ez van rám bízva. 

13. I, mint Időjárás: Milyen a kedvenc időjárásod?

A napos időt nem szeretem, inkább a ködösebb, sötétebb őszi és téli napok jönnek be. Imádom, ha esik és/vagy vihar van, de sosem tudom élvezni az ilyet, mert mindig megfájdul a fejem... 

14. J,mint Jóság: Mennyire vagy jószívű?

Az a baj, hogy az ilyen kérdésekre sosem tudok jól válaszolni. Mert mondhatnám azt, hogy eléggé, hiszen ha látok például egy nénit a Moszkván vagy arra, amerre járok, és virágot árul, akkor mindig veszek tőlük, akármennyire rondák és drágák a csokrok, vagy ha olyan van, aprót is adok a koldulóknak. Ha a suliban pénzt kérnek, adok akkor is, van, amikor nem is kérem vissza. Szeretek ajándékokat venni, és ha például boltba megyek, mindig veszek valamit a dédmamámnak is. Tény, hogy ezek olyan cselekedetek, amik jószívűségre utalnak, de... ez csak néhány dolog. Lehet, hogy más szempontokat figyelembe véve, máshonnan nézve az egészet, valójában önző és fukar vagyok. Ezt én nem tudhatom. 

15. K, mint Könyv: Mi az eddigi legjobb könyv, amit olvastál?

Miért kell ilyet kérdezni? Sok jó könyvet olvastam már, de igazán nem rangsoroltam őket. Imádtam  a Gyilkosság az Orient Expresszent és az ABC-gyilkosságokat Agatha Christie-től, de a Nem vagyok sorozatgyilkos-trilógia is remek. Aztán Scott Turow Ártatlanságra ítélve című könyve is nagyon tetszett. És ez még csak néhány azok közül, amik eszembe jutottak. 

16. L, mint Lakás: Lakás vagy kertes ház?

Én speciel egy kertes házban lakom Budapest egyik agglomerációs városkájában. Nem túl nagy hely, mivel... Hú, hát hosszú történet, de a lényeg az, hogy a szomszédainknak sikerült rátenni a kezüket a mi udvarrészünkre is, így már sokkal kisebb a terület, mint amekkora gyerekkoromban volt. Egyébként egy lakással sem lenne gondom, ugyanis nem túl sokat tartózkodom a kertben.

17. M, mint Munka: Mi az álommunkád?

Vagy az írói hivatás vagy az irodalomtörténész lét. Mindkettő megfelelne, sőt, ha egyszerre jönnének, azt sem bánnám.

18. N, mint Növény: Szereted a növényeket?

Bevallom, nagyon unalmasnak tartom őket. Szépnek sem szép mind, van, amelyik még nem is hoz értékelhető virágot, és még értelmes dolgot sem lehet velük csinálni... Mondjuk a fákat szeretem. 

19. Ny, mint Nyár: Miért várod a nyarat?

Valójában annyira nem várom, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyom egy kis pihenésre, tartósabb melegre és arra, hogy egész nap olvashassak és írhassak. 

20. O, mint Otthon: Mi a kedvenc helyed az otthonodban?

Az, ahol senki más nincs. Minden helyet szeretek otthon, de aránylag elég kicsi a házunk, ezért akárhol is vagyok éppen, mindig ott van valaki. Azt pedig néha rettenetesen utálom. Sokkal jobban szeretem, ha meghúzódhatok valahol, és azt csinálhatok, amit akarok, anélkül, hogy bárki elsétálna előttem öt percenként, vagy beszélne hozzám.

21. Ö, mint Önmagam: Mit szeretsz a legjobban önmagadban?

Miért kell mindig ilyen kérdéseket feltenni? Elmondom, hogy milyen problémáim vannak ezzel kapcsolatban:

1. Ez egy olyan intim téma, amit még akkor sem vitatnék meg idegenekkel, ha előtte éppen kitárgyaltam velük a menstruációs ciklusomat.
2. Ha el is mondanám, nem tudnék rá úgy felelni, hogy ne tűnjek fel képmutatónak, egoistának vagy pszichológiai problémákkal küszködő depressziósnak.

Szóval inkább kihagyom ezt a kérdést. Bocs.

22. P, mint Példakép: Kik a példaképeid?

Nincsenek példaképeim. Vannak emberek, akiket tisztelek, elismerek, esetleg csodálok, de sosem volt célom, hogy olyanná váljak, mint ők. 

23. R, mint Rock: Szereted a rock zenét?

Igen. Legalábbis azt hiszem. Zeneügyileg olyan séla vagyok, hogy fogalmam sincs a műfajokról, így azt hiszem, szeretem, de... szóval nem tudom.

24. S, mint Sorozat: Milyen sorozatokat nézel?

Felsorolás következik: Sherlock, Agymenők, Murdoch nyomozó rejtélyei, Poirot, Miss Marple, Grimm, Teen Wolf, Szulejmán, Sherlock és Watson (csak a viszonyítási alap miatt), Forever

25. Sz, mint Szuper képesség: Milyen természetfeletti képességet választanál, ha lehetne?

Szuperintelligencia. Mindig is okos akartam lenni. Hátha így sikerül majd. 

26. T, mint Telefonálás: Sokat telefonálsz?

Csak, ha Bettivel, a legjobb barátnőmmel beszélek. Egyébként annyira nem szeretek telefonálni, mert elég sokszor beáll a kínos csend... Hm. Írásban valahogy jobban kommunikálok.

27. U, mint Utazás: Hova utaznál el a legszívesebben?

Bécsbe vagy Londonba. Bécsbe egyrészt azért, mert közel van, németül beszélnek ott, tehát gyakorolhatnám a nyelvet, ráadásul nagyon szép, és már egyszer-kétszer jártam ott, vagyis többé-kevésbé kiismerem magam a városban... Londonba pedig azért, hogy megnézhessem a Baker Street-et, ezenkívül szintén lehetne gyakorolni idegen nyelvet.

28. V, mint Vasárnapi program: Mit csináltál az elmúlt vasárnap?

Semmit.

29. Z, mint Zene: Mi az a zene, amit utoljára hallgattál?

Tóth Gabi - Jöjj még




Ha van kedvetek, ti is töltsétek ki ezt a taget! 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)