Sziasztok!
Előrebocsátom, hogy nem szeretem a Sherlock Holmes feldolgozásokat, már ami a könyveket illeti. (A sorozatos és filmes feldolgozások közül is csak egy-kettőt szeretek: BBC Sherlock, Sherlock Holmes, a film és Jeremy Brett főszereplésével a Sherlock Holmes kalandjai) Elsősorban azért iszonyodom tőlük, mert annyira kifacsarják Holmes karakterét, hogy szinte rá sem lehet ismerni, a stílus sem megfelelő, maguk a rejtélyek pedig aligha közelítik meg Doyle ügyeit. Sosem hittem volna, hogy valaha ráakadok egy olyan könyvre, mint A Selyemház titka, de megszereztem, elolvastam, és imádtam.
Információk
Az íróról
Anthony Horowitz 1956-ban született Angliában. Nyolcévesen bentlakásos iskolába küldték, amelyben szörnyű élményeket szerzett. 1988-ban házasodott össze jelenlegi feleségével Jill Greennel, akivel most Észak-Angliában élnek. Gyermekkora óta író szeretett volna lenni, 23 évesen jelent meg első könyve, a Enter Frederick K Bower. Nagy sikerű Alex Rider könyvsorozatának története egy 14 éves fiúról szól, aki az MI6 legfiatalabb és egyben legeredményesebb ügynöke. További könyvsorozatai: Diamond testvérek (A Sólyom gyémántja, Kettes számú közellenség, Titkos szolgálat, Homályos nyomok - A Diamond testvérek három története egy kötetben, The Greek Who Stoles Christmas),
Az Ötök ereje (Hollókapu, Égi Háború, Leszáll az éj, Necropolis, Oblivion) Ezenkívül forgatókönyvíróként is tevékenykedik, például az ő nevéhez fűződik több Poirot-rész és a Kisvárosi gyilkosságok is. Megemlítendő még, hogy hatalmas Sherlock Holmes gyűjteménye van.
A könyvről
Eredeti cím: The House of Silk
Műfaj: krimi
Szemszög: E/1
Kiadó: Animus
Eredeti kiadás éve: 2011
Magyarul megjelent: 2012
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Oldalszám: 296
Ár: 3990 Ft
Molyértékelés: 93% (66 csillagozás)
Fülszöveg:
"Az események, amelyeket leírni készülök, túl szörnyűségesek, túl döbbenetesek voltak ahhoz, hogy nyomtatásban megjelenhessenek. Még ma is azok. Ha elkészültem, már amennyiben lesz erőm bevégezni a munkát, becsomagoltatom a kéziratot, és azt az utasítást adom mellé, hogy a csomagot száz évig tilos kinyitni. El sem képzelhető, milyen lesz akkor a világ, meddig jut el addigra az emberiség, de a jövőbeni olvasók talán edzettebb lélekkel viselik majd el a romlottság elborzasztó képeit, mint az én közönségem tenné. Az utókornak hagyom hát örökül Sherlock Holmes utolsó portréját és a valóság egy olyan arcát, ami mindeddig rejtve volt."
Idézetek:
"Egy éve már, hogy dombvidéki otthonában holtan találták Holmest. Ott hevert mozdulatlanul, csodás elméje örök némaságba dermedt. A hír hallatán rádöbbentem, hogy vele nem csupán a hozzám legközelebb álló embert, barátot veszítettem el, hanem bizonyos szempontból életem értelmét is."
"Gyakran gondolok rá, hogy túl a nagy árnyékon, amely mindnyájunkért eljön, Holmes már vár rám, s a lelkem mélyén vágyom rá, hogy végre csatlakozhassam hozzá."
"- Esküszik?
- Igen.
- Mire?
- A házasságomra.
- Az nem elég.
- A barátságomra Holmesszal.
Vendéglátóm bólintott.
- Így már minden rendben."
[Csak én értelmezem úgy ezeket a sorokat, ahogy nem kéne?]
A véleményem
A történet
"Legfőbb ideje kinyitnom a Baker Street 221B ajtaját, hogy belépjek a házba, ahol oly sok kaland vette kezdetét. Látom is már magam előtt az üveg mögötti lámpafényt és a hívogató tizenhét lépcsőfokot. Milyen messzinek tűnnek, milyen rég volt, hogy utoljára ott jártam! Igen. Ott van ő, kezében pipájával. Felém fordul. Mosolyog."
 |
| Az első fotók egyike az új telefonommal. |
[Tudom, hogy ez még csak a Bevezetésből származó idézet, de... Már itt meghatódtam. Nemcsak azért, mert enyhén Johnlock beütése van, hanem azért is, mert... nem tudom. Olyan szomorú ez az egész, nem? Sherlock Holmes halott, miközben nagyon is él. Ez annyira jellemző rá...]
Dr. Watson még egyszer és utoljára tollat ragad, hogy beszámoljon immáron halott barátja egyik legnagyszerűbb, legveszélyesebb és legizgalmasabb ügyéről. A kéziratot 100 évre elzárják, és a legnagyobb titokban őrzik, ugyanis az ügy túlságosan borzalmas ahhoz, hogy a viktoriánus lelkületű emberek kibírják. A történet kezdetén 1890-et írunk, amikor Sherlock Holmest felkeresi egy wimbledoni műkereskedő, és egy kényes problémával áll elő. Holmes azonnal nyomozni kezd, azonban sokáig még csak nem is sejti, hogy milyen veszedelmekbe keveredett.
Már a bevezetésben is olvashatjuk, hogy tulajdonképpen két ügyről van szó, amelyek olyannyira összetartoznak, hogy egyszerűen képtelenség elválasztani őket. Az egyik a wimbledoni műkereskedő voltaképpen magántermészetű problémája, a másik pedig egy sokkal inkább közérdekű eset, a Selyemház rejtélye. A történet felépítése tehát enyhén komplikált, ami elég sok hibalehetőséget rejt magában, azonban Horowitz remekül kivitelezte az ötletét. A két szál hol elválik, hol pedig újra egybefonódik, és a végén mindenre fény derül.
Horowitznak sikerült egy Doyle stílusában megírt, összegző jellegű művet alkotnia. A létező összes bűntény felsorakoztatta (hogy csak néhányat említsek: lopás, erőszak, gyilkosság), úgy, hogy egyik sem látszott feleslegesnek. Watson sokat célozgatott a korábbi vagy későbbi ügyeikre, ami nekem különösen tetszett, mert ebből is kitűnt, hogy nemcsak légből kapott történet ez, hanem alaposan átgondolt, időben és térben precízen elhelyezett remekmű.
"Tény és való, hogy sok kalandot éltem át Sherlock Holmes oldalán, és gyakran láttam őt szorult helyzetben. Az is többször előfordult, hogy halottnak hittem. Csupán egy hete volt annak, hogy tehetetlenül, kábult állapotban láttam őt, s azt hittem, egy bizonyos szumátrai kulibetegség áldozatává lett. Egy másik alkalommal a cornwalli Poldhu Baynél, ha nem vonszolom ki őt a szobából, bizonyosan vesztét okozza az önpusztító őrület. Emlékszem arra a közös virrasztásunkra Surreyben, amikor egy halálos mocsári vipera bukkant elő a sötétségből. És miként zárhatnám le e rövid listát anélkül, hogy felidézném a kétségbeesést és teljes kiüresedettséget, amit a Reichenbach-vízeséstől egyedül hazatérve éreztem? Mindezen élmények mégis semmiségnek tűnnek ahhoz a Bluegate Fields-i éjszakához képest."
Természetesen nem tökéletes, ugyanis egy-két rész abszolút kikövetkeztethető volt, főleg egy Holmes-rajongónak. A végén az utolsó előtti csavart már az első oldalaknál sejtettem, később pedig csak egyre biztosabb lettem benne. Ezenkívül még fel kell rónom Horowitznak, hogy ilyen témával előhozakodott, ugyanis az egy kicsit idegen volt Doyle-tól és a korától is. Igaz, ez megmagyarázza azt, hogy miért kellett Watsonnak titkosítania ezt az esetet. Mindazonáltal messzemenően ez volt a legjobb Sherlock Holmes-feldolgozás, amit olvastam.
A karakterek
Szintén egy pozitív tulajdonsága a könyvnek a karakterhűség. Sherlock, Watson, Mycroft és a többiek is mind-mind azok voltak, akiknek Doyle megteremtette őket. Az eredeti történetek több szereplője is felbukkant, néhányan csak névleg, de a legtöbben személyesen is. Volt egy-két meglepetés vendég is. Csak azt sajnáltam, hogy Irene Adlert nem láthattuk viszont, de azzal számolva, hogy Doyle lezártnak tekintette Sherlock Holmes életének azon epizódját, ez megbocsátható bűn. Egyenként nem említeném a szereplőket, de néhány idézetet azért leírnék, hogy egy kicsit ráhangolódjatok:
"- Ott megy, ha nem tévedek, a mi alapos és hatékony Lestrade-ünk.
Köröskörül megannyi cipő taposta a gyepet, de Holmes határozottan egy bizonyos nyompárra mutatott.
- Ugyan már, nem tudhatja, hogy épp ez az ő nyoma.
- Nem? A lépéshossz körülbelül öt láb hat hüvelyk magas emberre utal, ami megfelel Lestrade termetének. Szögletes orrú cipő hagyta a nyomot, olyan, amilyet nemegyszer láttam Lestrade lábán. De a legmeggyőzőbb bizonyíték az, hogy a rossz irányba haladnak, elkerülve mindent, ami fontos - ki más lehetne ez, ha nem a mi felügyelőnk?"
[Nem tudom, mióta, de nagyon kedvelem Lestrade-et. Ez az egyik kedvenc idézetem róla.]
"- Kellemetlenül meleg nyarunk volt. Nem is mondtad, hogy vásároltál egy papagájt.
- Nem vásároltam, Sherlock. Kölcsönöztem. Örülök, hogy látom, Watson dokgtor. Bár lassan egy hete nem látta a feleségét, nem kétlem, hogy a hölgy jól van. Nemrég jöttetek Glouchestershire-ből.
- Te meg Franciaországból.
- Mrs. Hudson elutazott?
- A múlt héten tért vissza. Új szakácsnőd van.
- Felmondott az előző.
- A papagáj miatt.
- Mindig is érzékeny idegei voltak."
[Csak engem emlékeztet ez egy kicsit BBC Mycroftra?]
"Mutass egy csepp vizet Holmesnak, s ő kikövetkezteti belőle az Atlanti-óceánt. Mutass egy csepp vizet nekem, s én keresni kezdem a csapot. Ez volt a különbség kettőnk között."
"A vele egy fedél alatt töltött hosszú évek során barátom különc egyéniségéből és munkájából fakadó számtalan kellemetlenséget kellett elviselnie: feldúlt és esetenként visszataszító látogatókat, éjszakába nyúló hegedűszót, a kokainoldat kiváltotta alkalmankénti görcsrohamokat, a búskomorság hosszú időszakait, a tapétába lőtt golyókat és a tetejébe a pipafüstöt. A jó asszony ritkán panaszkodott, és mindvégig hű maradt Holmeshoz, aki - meg kell hagyni - bőkezűen fizetett neki."
[A jó öreg Mrs. Hudson]
"Nejem egyik legnagyobb erénye a tolerancia volt: a türelem, amellyel elviselte hosszú együttléteimet Sherlock Holmesszal."
[Most nem azt mondom, hogy rosszul fogalmaztak, de rosszul fogalmaztak. Egyébként pedig nem tehetek róla, de mostanában intenzív szimpátia fogott el Mary Morstan irányában.]
Kinek ajánlom?
 |
| Ez szintén egy nyomós érv a könyv elolvasása mellett: "Olvass egy könyvet. Nem akarod úgy végezni, mint Anderson, ugye?" |
- aki szereti az eredeti Sherlock Holmes történeteket
- akit érdekelnek az izgalmas bűntények
- aki kedveli a viktoriánus Angliában játszódó vagy egyéb kosztümös történeteket
- aki szeret töprengeni olvasás közben
Megjegyzések: A legkedvesebb idézetemet még nem írtam le, de olyan gyönyörű, olyan megható, olyan fantasztikusan szép, és igen, annyira Johnlockos, hogy azt bármelyik fanfiction-író megirigyelhetné:
"Együtt ültünk a kandalló előtt, és én élvezettel hallgattam a szárnyaló dallamokat. Ma is hallom őket. Mikor leteszem a tollam, és az ágy felé indulok, a vonó megindul a húrokon, s hangok röppennek fel az esti égre. A zene távoli, halk - de hallom! Egy pizzicato. Aztán egy tremolo. A stílus összetéveszthetetlen. Sherlock Holmes hegedül. Csak ő lehet az. S én teljes szívemből remélem, hogy nekem muzsikál.."
Ezeket a sorokat olvasván jöttem rá, hogy mennyire, de mennyire szeretem ezt a könyvet.
Ti milyen Holmes-feldolgozásokat ismertek? Mit gondoltok róluk? Szeretitek a fanfictionöket? Mi a véleményetek a könyvként kiadott fanfictionökről? Írjátok meg kommentben!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése