Sziasztok!
Nem tudom, ki mennyire tudja, de nemrég változtattam meg a blogom nevét. Régebben az én fantáziátlanságom következtében egyszerűen No Name Blog néven futott, de már jó ideje tervezgettem a megújulást. Mivel az egyéves szülinapra egy új designnal kedveskedtem nektek (nem mintha én csináltam volna), úgy gondoltam, nincs megfelelőbb alkalom arra, hogy megváltoztassam a nevet is.
Nem telt bele sok idő, a kommentekben egyből megkaptam a címre utaló célzást. Például, hogy nem is illúzióromboló, amit írtam, vagy hogyha akarom, akkor olyan témát is hozhatok, ami lerombolja az illúziókat. Ne értsétek félre, egyáltalán nem vettem zokon ezeket, sőt örültem is, hogy megemlítitek, de hogy egy kicsit jobban képben legyetek a névválasztással kapcsolatban, elmesélem, hogy mi is a helyzet.
1. Nem volt jobb ötletem
Srácok, őszintén: rossz vagyok a címválasztásban. Sem a novelláimnak, sem a fogalmazásaimnak, sem a hosszabb írásaimnak nem tudok címet választani. Akármit találok ki, sosem olyan művészi, érdekes és adekvát, mint ahogy szeretném. Nap, mint nap találkozom blogokkal, amiknek fantasztikus címe van, és oké, lehet, hogy nem mind olyan nagy szám, de ha rákattint az ember, ez nem számít. Nekem viszont nem jutott akkora képzelőerő, szóval... igen, jobb híján ez lett a blog neve.
2. A szó hangzása
Ne mondjátok, hogy nem jellemző rám, de mindannyian tudjuk, hogy igen. Az esztétikai élvezet egyik legfőbb oka annak, hogy írásra adtam a fejem, és komolyan, odavagyok a szó hangzásáért. Maga az illúzió szép és elnyújtott (holott az álomkép olykor igencsak tünékeny), míg a romboló durvább, és tele van mély magánhangzókkal. Oké, befejeztem.
3. Szerény személyem
A helyzet az, hogy a való életben sokkal kegyetlenebb vagyok, mint itt. Ne tudjátok meg, hogy hányszor tudnék káromkodni és súlyos szavakkal dobálózni egy-egy könyv kapcsán. Élőben sokkal nagyobb teret engedek a negatív kritikának és a felháborodásomnak, mint itt. Ennek legfőbb oka, hogy nem azt akarom, hogy azért legyek ismert a bloggerek közt, mert igenis megmondom a tutit. Higgyétek el, ha akarnám, akkor írhatnék az emberek bunkóságáról olyan alpári stílusban, hogy Puzsér elsírná magát, és igen, kopoghatnék a billentyűzeten, miközben megosztóbbnál megosztóbb témákról agyalnék, de köszönöm, ezt inkább kihagyom. Lehet, hogy többen olvasnák a blogomat, ha a homoszexualitásról, rasszizmusról írnék vagy az aktuális témákról elmondanám a valódi, cenzúrázatlan véleményemet, és tudjátok mit? Lehet, hogy egyszer meg is teszem. Nem a nagyobb olvasottság miatt, csak kíváncsiságból. Nincs kizárva.
Anyukám szokta azt mondani, hogy illúzióromboló vagyok. Valószínűleg azért, mert sem a romantika, sem pedig azok a klisék nem érdekelnek, amik körülvesznek. Ez persze nem feltétlenül igaz, mert nem minden közhely rossz, és ha valami sablonos, de ügyesen kivitelezett, azt tudom értékelni. Viszont gyakran hangot adok a negatív véleményemnek is, főként, ha arról van szó, hogy tehetségtelen embereket istenítenek. Ezenkívül gyakran javítok ki másokat, és nem tudom elmondani, hányszor rontottam már el egy-egy poént egészen véletlenül.
Ezen a blogon viszont nem szeretnék olyan lenni, amilyen a való életben. Nem akarom, hogy azt lássátok, minden becsmérlek és degradálok, mert a környezetem pontosan ezt tapasztalja. És nekem éppen elég, ha ők savanyúnak és cinikusnak tartanak, nem kell, hogy ti is ezt gondoljátok rólam. De szeretném elmondani, hogy ez nem azt jelenti, hogy hazudok nektek vagy nekik. A velük közöl véleményem ugyanúgy az enyém, mint az, amit nektek leírok. Egyedül csak annyiban különbözik a kettő, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetek a pozitív dolgokra, mint élőben. (Vagyis nem rendezem le annyival Szűcs Vanda könyvét, hogy egy szar az egész, és ha annyi pénzük lenne a szüleimnek, mint az övének, hatszor híresebb lennék, mint ő. És nem, nem mondom azt, hogy mekkora egy nagy idiótaság, hogy egyes osztálytársaim komolyan jónak tartják, hogy Trump nyert, de nem is csodálkozom rajta, mert a srác amúgy is azt hiszi, hogy a férfi dolga a pénzkeresés. Hímsoviniszta fasz. És nem, nem jelentem ki, hogy mekkora unalmas hülyeségnek tartom az X-faktort vagy hogy a Kösem csak egy Szulejmán-utánzat, ráadásul még szar is.)
Hát srácok, mára ennyi volt. Remélem, tetszett a bejegyzés, és egy kicsit közelebb érzitek már magatokat hozzám, vagy valami olyasmi :)
Üdv: Kriszti
Nem tudom, ki mennyire tudja, de nemrég változtattam meg a blogom nevét. Régebben az én fantáziátlanságom következtében egyszerűen No Name Blog néven futott, de már jó ideje tervezgettem a megújulást. Mivel az egyéves szülinapra egy új designnal kedveskedtem nektek (nem mintha én csináltam volna), úgy gondoltam, nincs megfelelőbb alkalom arra, hogy megváltoztassam a nevet is.
Nem telt bele sok idő, a kommentekben egyből megkaptam a címre utaló célzást. Például, hogy nem is illúzióromboló, amit írtam, vagy hogyha akarom, akkor olyan témát is hozhatok, ami lerombolja az illúziókat. Ne értsétek félre, egyáltalán nem vettem zokon ezeket, sőt örültem is, hogy megemlítitek, de hogy egy kicsit jobban képben legyetek a névválasztással kapcsolatban, elmesélem, hogy mi is a helyzet.
Miért választottam éppen ezt a nevet?
1. Nem volt jobb ötletem
Srácok, őszintén: rossz vagyok a címválasztásban. Sem a novelláimnak, sem a fogalmazásaimnak, sem a hosszabb írásaimnak nem tudok címet választani. Akármit találok ki, sosem olyan művészi, érdekes és adekvát, mint ahogy szeretném. Nap, mint nap találkozom blogokkal, amiknek fantasztikus címe van, és oké, lehet, hogy nem mind olyan nagy szám, de ha rákattint az ember, ez nem számít. Nekem viszont nem jutott akkora képzelőerő, szóval... igen, jobb híján ez lett a blog neve.
2. A szó hangzása
Ne mondjátok, hogy nem jellemző rám, de mindannyian tudjuk, hogy igen. Az esztétikai élvezet egyik legfőbb oka annak, hogy írásra adtam a fejem, és komolyan, odavagyok a szó hangzásáért. Maga az illúzió szép és elnyújtott (holott az álomkép olykor igencsak tünékeny), míg a romboló durvább, és tele van mély magánhangzókkal. Oké, befejeztem.
3. Szerény személyem
A helyzet az, hogy a való életben sokkal kegyetlenebb vagyok, mint itt. Ne tudjátok meg, hogy hányszor tudnék káromkodni és súlyos szavakkal dobálózni egy-egy könyv kapcsán. Élőben sokkal nagyobb teret engedek a negatív kritikának és a felháborodásomnak, mint itt. Ennek legfőbb oka, hogy nem azt akarom, hogy azért legyek ismert a bloggerek közt, mert igenis megmondom a tutit. Higgyétek el, ha akarnám, akkor írhatnék az emberek bunkóságáról olyan alpári stílusban, hogy Puzsér elsírná magát, és igen, kopoghatnék a billentyűzeten, miközben megosztóbbnál megosztóbb témákról agyalnék, de köszönöm, ezt inkább kihagyom. Lehet, hogy többen olvasnák a blogomat, ha a homoszexualitásról, rasszizmusról írnék vagy az aktuális témákról elmondanám a valódi, cenzúrázatlan véleményemet, és tudjátok mit? Lehet, hogy egyszer meg is teszem. Nem a nagyobb olvasottság miatt, csak kíváncsiságból. Nincs kizárva.
Anyukám szokta azt mondani, hogy illúzióromboló vagyok. Valószínűleg azért, mert sem a romantika, sem pedig azok a klisék nem érdekelnek, amik körülvesznek. Ez persze nem feltétlenül igaz, mert nem minden közhely rossz, és ha valami sablonos, de ügyesen kivitelezett, azt tudom értékelni. Viszont gyakran hangot adok a negatív véleményemnek is, főként, ha arról van szó, hogy tehetségtelen embereket istenítenek. Ezenkívül gyakran javítok ki másokat, és nem tudom elmondani, hányszor rontottam már el egy-egy poént egészen véletlenül.
Ezen a blogon viszont nem szeretnék olyan lenni, amilyen a való életben. Nem akarom, hogy azt lássátok, minden becsmérlek és degradálok, mert a környezetem pontosan ezt tapasztalja. És nekem éppen elég, ha ők savanyúnak és cinikusnak tartanak, nem kell, hogy ti is ezt gondoljátok rólam. De szeretném elmondani, hogy ez nem azt jelenti, hogy hazudok nektek vagy nekik. A velük közöl véleményem ugyanúgy az enyém, mint az, amit nektek leírok. Egyedül csak annyiban különbözik a kettő, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetek a pozitív dolgokra, mint élőben. (Vagyis nem rendezem le annyival Szűcs Vanda könyvét, hogy egy szar az egész, és ha annyi pénzük lenne a szüleimnek, mint az övének, hatszor híresebb lennék, mint ő. És nem, nem mondom azt, hogy mekkora egy nagy idiótaság, hogy egyes osztálytársaim komolyan jónak tartják, hogy Trump nyert, de nem is csodálkozom rajta, mert a srác amúgy is azt hiszi, hogy a férfi dolga a pénzkeresés. Hímsoviniszta fasz. És nem, nem jelentem ki, hogy mekkora unalmas hülyeségnek tartom az X-faktort vagy hogy a Kösem csak egy Szulejmán-utánzat, ráadásul még szar is.)
Hát srácok, mára ennyi volt. Remélem, tetszett a bejegyzés, és egy kicsit közelebb érzitek már magatokat hozzám, vagy valami olyasmi :)
Üdv: Kriszti
Megjegyzések
Megjegyzés küldése