Sziasztok!
Úgy gondolom, ha már előszeretettel hangoztatom azt, hogy Agatha Christie rajongó vagyok, elengedhetetlen, hogy ismerjem az írónő kevésbé népszerű, más műfajban írt könyveit is. Erre gondolván vettem meg a Távol telt tőled tavaszom című lélektani regényt is, amelyet álnéven írt Mary Westmacott álnéven. Röviden csak annyit mondhatok, hogy Agatha Christie valami egészen elképesztő és egyedi módon építette fel a történetét és vázolta fel a karaktere lélekrajzát is.
Információk
Az íróról
Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője 1890-ben látta meg a napvilágot. 1912-ben megismerkedett első férjével, Archibald Christie-vel, akivel 1914-ben összeházasodtak. Egy gyermekük született, Rosalinda Margaret Clarissa Christie, 1919. augusztus 19-én. A háború alatt kórházakban segédkezett. 1926-ban Archibald bejelentette, hogy válni akar, ugyanis beleszeretett egy másik nőbe, bizonyos Nancy Neele-be, akivel még azon a hétvégén el is utaztak. Aznap este Agatha eltűnt. Azonnal kutatást indítottak utána, amely tizenegy napig semmilyen eredménnyel nem járt, mikor is egy yorkshire-i hotelben azonosították az írónőt, ahová Mrs. Teresa Neele néven jelentkezett be. Az orvosok amnéziát diagnosztizáltak, ám eltűnésének oka még ma is kétséges. Egyesek szerint idegösszeomlás kapott, mások szerint csak férjét akarta bosszantani. Akárhogy is legyen, 1928-ban elvált Archibaldtól. Két évvel később találkozott Max Mallowan-nel, egy fiatal régésszel, akivel nemsokára össze is házasodott. Christie gyakorta segédkezett férjének a közel-keleti ásatások során.
1976. január 12-én halt meg Wallinfordban.
Írói munkásságát mai napig nagyra becsülik, művei világhírűek. Könyveinek legismertebb alakja Hercule Poirot, a belga magándetektív, illetve a viktoriánus vénkisasszony Miss Marple.
A könyvről
Eredeti cím: Absent in the Spring
Műfaj: lélektani
Szemszög: E/3
Korhatár: -
Kiadó: Partvonal, Hungalibri
Eredeti kiadás éve: 1944
Magyarul megjelent: 2000, 2005, 2010
Fordította: Görög Lívia
Ár: 2990 Ft
Oldalszám: 196, 224
Molyértékelés: 86% (56 csillagozás)
Fülszöveg:
"Agatha Christie olykor új vizekre evezett és Mary Westmacott álnéven finom rajzolatú, lélektani regényeket is papírra vetett. A titokzatosság homályából kibomló történetek főhősei látszólag hétköznapi emberek, ám mindegyikük életére elhallgatott igazságok terhe vet sötét árnyékot. Az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy gyilkosságig vigye a történetet; a krimi koronázatlan királynője hullák nélkül is sorsfordító konfliktus elé állít mindenkit. Joan Scudamor Bagdadban élő lányától utazik haza Angliába. Ő az igazi angol hölgy, finom és előkelő, ugyanakkor minden megpróbáltatást rezzenetlenül tűr. De amikor már több napja kénytelen a vonatra várakozni egy sivatagi állomáson, egyetlen indiai panziótulajdonos társaságában, azon kapja magát, hogy gondolkozni kezd. A meditáció, a meleg, a világvége, a sivatag – vagy ez mind együtt különös látomásokra készteti. Kényszerű magányában leperegnek előtte élete képei, de nem olyan kivágatban, ahogy eddig. Hangsúlyok és árnyalatok villannak föl, és az élet gyilkos módon átrendeződik. A boldog feleség, nagyszerű anya, népszerű társasági asszony, a lányiskola egykori büszkesége álarca mögül kikandikálnak a valódi vonások."
A véleményem
A történet
Joan Scudamore józan, határozott nő, aki boldog házasságban él férjével, Rodneyval. A nő elégedetten tekint vissza addigi életére; úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett, hogy gyermekei és férje élete a lehető legjobb legyen, finom iránymutatásával szinte mindig sikerült a helyes útra terelni őket. Legfiatalabb lánya betegsége miatt Bagdadba kényszerólt utazni, hogy eleget tegyen anyai kötelességeinek, azonban a visszaúton nem várt kellemetlenségekkel kell szembenéznie. Először is találkozik egy régi iskolatársával, Blanche-sal, akinek az élete igazán szomorúnak mondható. A nő szavai gondolkodóba ejtik Joant, de mindaddig sikerül távol tartania magát a rémes valóságtól, míg egy fogadóba nem szorul a sivatag közepén. Joan más elfoglaltság híján kénytelen szabad utat engedni a gondolatainak és megismerni önmagát.
A lélektani regényekben az a legjobb, hogy a cselekmény elhanyagolható. Sokan szeretik az eseménydús, izgalmas, pörgős regényeket, de én speciel nem ezek közé az emberek közé tartozom. Persze szívesen elolvasok egy-egy kalandregényt vagy valami hasonló műfajú könyvet, de ha tehetem, akkor inkább megmaradok azoknál, amikről tudom, hogy tetszeni fognak. Nem muszáj annak kimondottan lélektaninak lennie, elég az is, ha egy krimiben, egy romantikus történetben vagy egy thrillerben megfelelő mennyiségű filozofikus gondolat bujkál. Amikor írok, én is inkább figyelek arra, hogy mi zajlik le az ember lelkében, szívében, fejében. A lényeg a lényeg: érdekesnek találom az ilyen típusú alkotásokat.
A könyv stílusánál kezdeném, mert számomra ez egy nagyon fontos momentuma egy regénynek. Agatha Christie-nek mindig megvolt az a képessége, hogy néhány egyszerű, talán semmitmondó szóval olyan atmoszférát teremtsen, amely elnyeli az olvasót. Tőmondatok, ismétlődések, hétköznapi szóhasználat jellemzi az írásait, de közben az élmény, amelyet nyújt mindennek nevezhető, csak hétköznapinak nem. Egy-egy jól eltalált igazság, néhány kimondottan a kontextusba illő, mégis kirívó szó engem bármikor el tud varázsolni egy AC krimiben. Kicsit féltem, hogy a lélektani regényeiben eltávolodik majd ettől a jól adagolt éleslátástól, vagy hogy a fordítók dramatizálják majd túl, de szerencsére, ahogy mondani szokás: a stílus örök. Ugyanazt a szaggatott, de mégis a teljesség érzetét keltő tempót kaptam, amit annyira szeretek Agatha Christie regényeiben.
A zárlat nekem több szempontból is tetszett. Egyrészt szívfájdító volt, másrészt teljesen realisztikus. Nem volt benne az mesterkéltség, az a gyermeki idealizmus, amelyet a mai kor írójától elvárhatnánk. Kegyetlenül őszinte és valószerű volt az utolsó néhány oldal, és ettől csak még jobbá vált ez a könyv.
A karakterek
Joan, a főszereplő nő éles eszű, gyakorlatias feleség és anya, aki határozott fellépésével és ellentmondást nem tűrő modorával ügyesen kézben tartja az életét. Úgy gondolja, tökéletesen kordában tartotta gyermekeit és mindent megtett azért, hogy ők boldogok legyenek. Férjét, a drága Rodneyt maradéktalanul szereti, és elégedetten emlékszik vissza arra, hogyan terelgette őt a helyes irányba minduntalan, amikor valami meggondolatlanságot akart volna csinálni. A Blanche-sal folytatott beszélgetése és a magányosan eltöltött napok azonban teljesen megváltoztatják a gondolkodásmódját. Hirtelen rájön arra, hogy önző és figyelmetlen volt, hogy a saját világában élt, és hosszú évtizedek alatt semmit sem változott. Aprólékosan megtervezett, mégis életszerű karakter volt, akinek emberségét a befejezés tette valóban megfoghatóvá.
Rodney türelmes, engedékeny férjként, jó családapaként szerepel, aki szörnyen boldogtalan. Félemberként éli az életét, de kitart a felesége mellett jóban, rosszban, akármi is történjék. Szimpatikus, de talán kissé gyenge karakter, akinek a legnagyobb hibája az volt, hogy hagyta, Joan egy álomvilágban éljen, amelyet saját magának teremtett.
Agatha Christie karakterei továbbra is olyannyira valóságosnak tűnnek, hogy szinte képtelenség felfogni, hogy ők valójában csak fiktív alakok, az írónő által mozgatott árnyak. A jellemük finoman formált, tetteik és gondolataik teljesen emberiek. Hibáznak, ahogy mindenki, változnak, emelkednek és süllyednek, de vannak, akik ugyanott maradnak: a gödör mélyén, magányosan.
Kinek ajánlom?
- AC rajongóknakű
- a lélektani regények szerelmeseinek
- akik szembenéznének a csúf igazsággal
- akik szeretnek töprengeni
Ti olvastátok már Agatha Christie álnéven írt regényeit? Mit gondoltok róluk? Szerintetek az ilyesfajta lélektani regények vagy inkább a krimik mentek jobban az írónőnek? Melyiket kedvelitek jobban tőle? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! Köszönöm a figyelmet :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése