Alessandro Gatti: A skarlátvörös rózsa rejtélye (Sherlock, Lupin és én 3.)

Sziasztok!

Végre valahára sikerült megszereznem a sorozat harmadik részét is, úgyhogy azonnal el is olvastam. A Sherlock, Lupin és én című sorozat számomra mindig felüdülést jelent. Akárhányszor kézbe veszem az egyik kötetet, úgy érzem, végre nem kell azon aggódnom, hogy jó lesz-e a könyv, mert nincsenek vele kapcsolatban kétségeim. A harmadik részt a millió későbbi rész után tudtam csak elolvasni, de nem hiszem, hogy ez elvont volna az élvezeti értékéből.

Információk

Az író

lessandro Gatti olasz író, műfordító és forgatókönyvíró. A Sherlock, Lupin és én című könyvsorozaton kívül a nevéhez fűződik még a Klinkusz és a sárkány könnye gyermekkönyv is, illetve közreműködött a Macskadetektívek megírásában is. 

A könyv

Eredeti cím: Il mistero della Rosa Scarlatta
Korhatár: 10+
Szemszög: E/1
Műfaj/Kategória: detektívtörténet, ifjúsági irodalom
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti kiadás éve: 2012
Magyarul megjelent: 2014
Fordította: Todero Anna
Ár: 2990 Ft
Oldalszám: 256
Molyértékelés: 91% (18 szavazat)
Fülszöveg:

"Irene, Sherlock és Lupin, akik újra együtt vannak Londonban, egy napon különös sakkfeladványt találnak a Times hasábjain. A furcsa rejtvény szerzője egy bizonyos „Fekete Barát". Sherlock szeme azonnal felcsillan… Másnap az egész várost megrázza a hír, hogy meggyilkoltak egy gazdag kereskedőt. Az áldozat íróasztalán egy skarlátvörös rózsa hevert – ugyanaz a virág, amely húsz éve egy vakmerő bűnbanda jelképe volt. Visszatért volna a Skarlátvörös rózsa bandája? Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok. A krimi történetének három világhírű szereplője. Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora."

A sorozat további kötetei: A fekete dáma (Sherlock, Lupin és én 1.) Utolsó felvonás az Operában (Sherlock, Lupin és én 2.) A katedrális árnyéka (Sherlock, Lupin és én 4.) A fehér kastély (Sherlock, Lupin és én 5.) A Szajna árnyai (Sherlock, Lupin és én 6.) A Kobra bosszúja (Sherlock, Lupin és én 7.) Szfinx a Hyde Parkban (Sherlock, Lupin és én 8.)

A véleményem

Nehogy azt gondoljátok, hogy szidni akarom a krimit vagy a Sherlock, Lupin és ént, de tény, hogy a detektívregények nem kínálnak végtelen sok lehetőséget. Ha valaki sokat olvas vagy éppen sokat ír ebben a témában, rájön, hogy az eszköztár nem bővül olyan tempóban, ahogy kellene (értsd: a technika, a tudomány fejlődése nem kínál újabb lehetőségeket), ezért az egyetlen megoldás az, ha a jól bevált sémákat megpróbáljuk újszerűen alkalmazni vagy éppen ellenkezőleg: azzal turbózzuk fel a történetet, hogy egy klasszikus krimi hangulatában írjuk meg. Agatha Christie saját szócsövén keresztül is kijelentette némi öniróniával:

"Eddig harminckét könyvet írtam, és való igaz, hogy ezek, miként most M. Poirot észrevette, teljesen azonosak, de csak azt sajnálom, hogy a detektív finn lett."

Mélyebben is elbeszélgethetnénk erről a témáról, ugyanis volna mit mondanom róla. de egyelőre maradjunk annyiban, hogy előbb-utóbb már nem lehet újat alkotni, csak mást, bizonyos dolgokban eltérőt. És hogy ez baj-e? Nem feltétlenül. 

Gatti rejtélyei sem különösebben meglepőek vagy eredetiek. A tettes kiléte többnyire nem kiszámítható, hiszen nem Christie vagy Doyle módjára adja meg a lehetséges elkövetők listáját, így mindig megvan az esélye annak, hogy egy teljesen új, eddig egyáltalán nem vagy csak mások elbeszéléséből ismert karakter legyen a tettes. (Megjegyzem: Christie-re is jellemző az ilyen.) 

A Sherlock, Lupin és én azért kelti fel az ember érdeklődését és tartja fenn azt, mert tudja, hogyan kell a régimódi, jól bevált fordulatokkal dolgozni. Az ügyesen kitalált háttérsztorikkal és az egyszerű, mégis választékos stílussal egy olyan lehetséges gyerekkort teremtett Sherlock Holmes-nak, amely kalandokban gazdag, veszélyes és emlékezetes. Mindannyian tudjuk, hogy bármiféle kalamajkába keverednek, a három jó barát úgyis megmenekül, mégis feszengünk, ijedezünk, csodálkozunk. Ezerszer olvastuk már a sarokba szorított főhősnő zaklatott gondolatmeneteit és ugyanannyiszor könnyebbültünk meg a hirtelen jött segítség után. És mégis. Mégis élvezzük. Hogy miért, az függ az írótól, a karakterektől és a történettől is. Gatti speciel azzal fogja meg az olvasót, hogy teljes természetességgel kalauzol vissza minket a viktoriánus korba, a legjobban sikerült kosztümös filmek hangulatát és minőségét hozva. 

Ki olvassa el?

- aki szereti a krimit

- akit érdekel, milyen lehetett a kamasz Holmes

- akit elbűvöl a viktoriánus Anglia

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet :) Ti mit gondoltok erről a sorozatról? És szerintetek mitől lesz egy krimi jó? Mennyire fontos számotokra az eredetiség? Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! 

Üdv: Kriszti :)