Neil Gaiman: Csillagpor

Sziasztok!

A krimi az én terepem, aki végiggörget a Vélemények című menüponton, ezt könnyen észreveszi. Imádok mindent, amiben nyomozás és rejtély van, ezért állnak hozzám közel a misztikus témájú könyvek is. Nem bánom, ha romantika is megbújik bennük itt-ott, ha pedig átmegy thrillerbe-horrorba, akkor sem hajítom egyből a kukába. Történelmi, lélektani, kalandregények, disztópiák... Mindet szeretem. És mi van a fantasyval? Nem fogtok szeretni.

Információk

Az író

Neil Richard Gaiman 1960 novemberében született Angliában.

Magyarul megjelent művei:

- Elveszett próféciák (1990)

- Sosehol (1996)
- Amerikai istenek (2001)
- Coraline (2002)
- Anansi fiúk (2005)
- Köztesvilág (2007)
- A temető könyve (2008)
- Óceán az út végén (2013)

A könyv

Eredeti cím: Stardust

Műfaj/Kategória: fantasy, kalandregény, meseregény

Korhatár: 14+

Szemszög: E/3

Kiadó:  Agave Könyvek

Eredeti kiadás éve: 1999

Magyarul megjelent: 2016

Fordította: Pék Zoltán

Ár: 3180 Ft

Oldalszám: 224

Molyértékelés: 84% (1146 csillagozás)

Fülszöveg:

A véleményem

A történet

Nem vagyok kimondottan járatos a fantasy könyvekben, ahogy erre tapintatosan rá is mutattam a bevezetőmben, így erről a részéről egyelőre nem tudok mit mondani. Életemben talán kettő, teljes mértékben fantasy regényhez volt közöm, a Csillagporhoz és a Gyűrűk Urához, amit két év után is még mindig olvasok...

Gaiman könyve remekül indult, szép leírásokkal kezdett, aztán áttért a könyv témájának előzményére, ami szerencsére nem lett olyan hosszú és vontatott, mint amilyennek képzeltem. Ezután következett az időbeli ugrás, amikor is megismerhettük Dunstan Thorn fiát, aki felelőtlen ígéretekkel dobálózik és fogalma sincs semmiről. Ekkor kezdett unalmassá válni a könyv. Jó harminc oldalán át úgy ellaposodott a történet, hogy már-már azt fontolgattam, na most akkor szépen becsukjuk ezt a könyvet, és el is felejtjük, hogy létezik...

Ennek ellenére folytattam, és végül ki kellett egyeznem magammal abban, hogy nem is olyan rossz ez a könyv. Őszintén megmondom, hogy nem csigázott fel egyetlen fordulat sem, ugyanis minden olyan kiszámítható volt számomra, hogy szinte már a második fejezetnél tudtam, mi lesz a vége a szerelmi szálnak.

Mindazonáltal szeretnék még az írótól valamit olvasni, ugyanis a stílusa megfogott, tetszett, hogy mindent kimondtak, nem kerülgették a forró kását, hanem kerekperec közölték velünk, mi a helyzet. Ezenkívül voltak olyan mondatok, kifejezések, amelyeken nem tudtam túltenni magam, egyszerűen kitört belőlem az a fajta öröm, amit talán csak én érzek olyankor, amikor valami olyat olvasok, ami egyszerűen... gyönyörű, kifejező, csodálatos...

A karakterek

Tristan a félig tünde, félig ember fiú, akit a könyv főszereplőjének neveznek meg, de én úgy gondolom, ennek a könyvnek egyáltalán nincs főszereplője. Nincs olyan karakter, akit ki lehetne emelni, hogy na, ő most fontosabb, mint a többi, és hogy róla többet tudunk meg, mint másokról. Tristan is egyszerűen csak van, érez egy-két dolgot meg harcol, de valójában nem érzem azt, hogy ismerem. Nem létező karakter, csak egy figura, akit jólesik ide-oda tologatni a sakktáblán. Ugyanezt éreztem a többieknél is, de azért a csillag és a boszorkány is nagyon szimpatikus volt. 

Kinek ajánlom?
- aki szereti a fantasyt
- aki nem szereti a filozofikus tartalmakat
- aki egyszerű történetre vágyik
- aki szereti a meséket

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet :) Ti milyen kategóriában szerettek a legjobban olvasni? Mit gondoltok a fantasykról? Van ötletetek, hogy mit kéne olvasnom, ha egyáltalán nem kötnek le az ilyenek? Mármint melyik fantasyt ajánlanátok egy "kezdőnek"? Tanácsaitokat szívesen fogadom. Véleményeiteket, gondolataitokat, észrevételeiteket írjátok meg kommentben! 
Üdv: Kriszti :)