Gyilkosság az Orient Expresszen 2017

Sziasztok!

A Gyilkosság az Orient Expresszen 2017-es feldolgozása igazán különleges: a fantasztikus látványvilág és a fantáziadús akciójelenetek mellé kiváló színészi játékot és feszült cselekményvezetést kapuk. A rendhagyó kameramozgásnak köszönhetően a néző úgy érezheti, maga is egy potenciális gyilkosokkal teli vonaton utazik. A Gyilkosság az Orient Expresszen tehát egy izgalmas, fordulatokkal teli, zseniális mű teljesen kiforgatott feldolgozása. Hogy miért? Olvasd tovább, és rögtön megtudod!

A film előzetese

Azt hiszem, nem sok olvasómnak szükséges elmondanom, hogy ízig-vérig Agatha Christie rajongó vagyok. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy hatalmas elvárásokkal, mégis némileg beletörődötten ültem be a filmre; már az előzeteséből sejtettem, hogy itt kő kövön nem marad. Kenneth Branagh a Sok hűhó semmiért című Shakespeare adaptációban nyújtott alakításával örökre belopta magát a szívembe, olyan embert pedig nem ismerek, aki legalább egy kicsit ne kedvelné Johnny Deppet, ha másért nem, hát Jack Sparrow-ért. Judi Dench megint egy elismert, nagy múltú színész, aki kiválóan játszotta Dragomiroff hercegnő utálatos karakterét. Michelle Pfeiffer és Penélope Cruz pedig meglepetést okoztak nekem. A többi, általam nem ismert színész is jól végezte a munkáját, de a bökkenő nem itt van, hanem a forgatókönyvben.

Judi Dench Dragomiroff hercegnőként és annak komornája

Egy könyvmoly legnagyobb problémája az, hogy a filmkészítők nem hajlandóak figyelembe venni az írói zsenialitást, és minden áron hollywoodi tömegattrakciót akarnak készíteni az adott műből. Ez az igény vezetett odáig, hogy Agatha Christie Poirot-ja imádja a "piszi kis sütiket" és hogy a krimijelleg teljesen is odaveszett pusztán a drámai szembesítések és a túlfűtött monológok kedvéért. 

Hercule Poirot egy tökéletesen kidolgozott jellem, szilárd erkölcsi renddel és pontosan meghatározott modorosságokkal. Hercule Poirot komoly, éltes öregember, aki ugyan jól tartja magát, küzd bizonyos fajta egészségügyi gondokkal, vagy ha nem is, a testmozgást kerüli. Hercule Poirot alacsony, testes, eleinte természetesen, majd később festéknek köszönhetően fekete hajú, fekete bajszú férfi. A bajuszára kényes. És ami a legfontosabb: Hercule Poirot nem nevetséges. 

Nos, összehasonlításképp: Kenneth Branagh hangosan nevet Dickens művein. Kenneth Branagh azt mondja: "Szeretem a pici sütiket." Kenneth Branagh leeszi a díszt egy elég kétes hírű üzletember süteményéről. Kenneth Branagh bajuszvédőt visel alvás közben. Kenneth Branafgh-t súrolja egy golyó. Kenneth Branagh több ízben is üldözésbe kezd: fut és ugrál egy egészen veszélyes helyen. Kenneth Branahg lócitromba lép, és a szimmetria miatt a másik oldalát is letapossa. Kenneth Branagh idétlen francia akcentussal besszél. Kenneth Branagh egy volt szerelméhez fordul támaszért, mikor bajban van.

Agatha Christie ugyan megemlítette, hogy Poirot számára léteztek a nők, és hogy valójában rajongott értük, de sohasem tette függővé a karaktert tőlük. Poirot tisztelte, csodálta a nőket, segítette őket a bajban, de sosem lágyult el, amikor rájuk nézett (nem úgy, mint Hastings). És sosem fordult elő, hogy régi szerelme, Katherine után vágyakozott volna. (Ha Poirot belga, miért lenne angol nevű kedvese?) Ráadásul sosem viselkedett olyan bugyután vagy éppen hősiesen, mint ahogy a Kenneth Branagh által játszott nyomozó tette. 

A legtöbb pontatlanságot, a külsőségeket, az akcentust vagy akár még a tojások szimmetriája miatt rendezett komédiát is elviseltem volna, ha nem fordítják ki önmagából Poirot-t ezekkel a komikusnak és emberinek szánt apróságokkal. Tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek az volt a célja, hogy hétköznapibbá, szimpatikusabbá, a mai néző számára érthetőbbé és szerethetőbbé tegyék a karaktert, de ezzel elvették Poirot jellemének valódi ízét. Kenneth Branagh talán szándéktalanul, de paródiájává vált Hercule Poirot-nak a szememben. (Főképp a leplezésnél tanúsított magatartása volt karakteridegen.)

A mellékszereplőket is megmerényelték:  nemcsak, hogy Christie-től idegen humorral színezték a jeleneteket, de egyes karaktereket össze is vontak, ezzel tönkretéve a krimiszálat. A háttértörténetet évekkel előbbre hozták, ezzel megtörve a logikai láncot. A rejtély kulcsmomentumairól nem értesül a néző, csak a legutolsó percekben, és más információkat is elhallgatnak előlünk, holott a krimi attól krimi, hogy minden adat a rendelkezésünkre áll, amelyből össze kell raknunk a képet, tehát gondolkodásra készteti a nézőt. 

Összességében véve kevésbé volt felháborító a film, mint amilyenre gondoltam, de így sem mondanám jónak. Talán a látvánnyal és a színészekkel nem volt semmiféle probléma, de egy kriminél ha a történet és annak ok-okozati összefüggései nem állják meg a helyüket, ott elveszett a film. És akkor még csak meg sem szólalt belőlem az Agatha Christie-rajongó.

Ti mit gondoltok a filmről?