Ugrás a fő tartalomra

Uzsonna




"Rágalmazni, alaptalanul vádolni, megsérteni valakit könnyebb, mint a valóságot megmotozni."
Böszörményi Zoltán






Andrást ismerős, szinte már otthonos érzés fogta el, ahogy átbújt a nálánál két-három fejjel is magasabb férfiak hóna alatt. ügyesen manőverezett a kiszámíthatatlan táncot járó emberek közt, akik kora este ellepték a főteret. A fiú tisztán kihallotta a magas vagy mély, derűs vagy éppen komor hangokból a nehéz lábak tompa puffanását a talajon. 
Lélekszakadva rohant előre, udvariatlanul figyelmen kívül hagyva a szoknyás, finom arcú hölgyek sopánkodását és a felháborodott férfiak dühös kiáltásait. Egyetlen célja volt: hazajutni. Hogy milyen áron, az már mindegy volt. Az egyetlen dolog, ami számított, az az édesanyja kérges-piszkos tenyere volt, ahogy óvón végigsimított a fiú szőke tincsein.
András hátrapillantott a válla felett, hátha ki tudja venni a sötét felöltők és fekete keménykalapok közül üldözői vöröses arcát. Olyannyira megrémült, hogy majdnem lecövekelt ott, a tömeg közepén, azonban egy könyök durván továbblökte. A fiú pillanatnyi megtántorodás után újult erővel lódult neki. A lábai elnehezültek, minden lépésnél egyre súlyosabbnak érezte a rongyos cipőt, amelynek gyenge talpa már majdnem leszakadt. Ha a talpán a kosztól nem keményedett volna meg a bőr, a földből kiálló kövek már rég felsértették volna.
Szinte kitört a tömegből, mintha puskából lőtték volna ki. Csupán egy pillanatig tétovázott, ennyi is elég volt neki, hogy felmérje a terepet. A lehető legrövidebb utat kellett megtalálnia, amely hazavezeti majd. Egy mellékutca irányába indult meg. Ahogy távolodott a zsúfolt tértől, a tömeg morajlása egyre halkabb lett, míg olyannyira el nem gyengült, hogy az ember egy örökké keringő légy zümmögésének gondolhatta volna.
András két sarokkal arrébb lassított csak léptein, majd megállt. Zihálva, csatakos hajjal dőlt neki az egyik düledező épület falának, remélte, hogy a tulajdonos nincsen éppen otthon, vagy történetesen nem zavarja az, ha egy magafajta arrafelé téblábol. A térdére támaszkodott, azonban a tüdejét annyira megterhelte a futás, hogy még percekig képtelen volt normális ütemben lélegezni. 
Vézna gyerekként nem volt hozzászokva a futáshoz, már azon is csodálkozott, hogy pipaszár lábai eddig kibírták. Szabályosan metszett arcát a kóros soványság torzította el, a bőr megfeszült koponyáján, az állkapcsa és a járomcsontjai élesen kirajzolódtak, magas homlokát szalmaszőke haj takarta. Kéken fénylő szemei alatt sötét árnyékok húzódtak, egyenetlen fogai kilátszottak, ahogy tátott szájjal lihegett.
Nem kellett volna — gondolta magában. Nem kellett volna kimozdulnom. Anya megint dühös lesz, amiért csavarogtam. És még ez is...
Ahogy magában tépelődött — marcangolta a bűntudat, amiért engedély nélkül elment otthonról —, a távolból vészjósló lépések hangjai hallatszottak. András hevesen dobogó szíve egy másodpercre megállt, majd ismét ütni kezdte az őrült ritmust. Legszívesebben ismét rohanni kezdett volna, de úgy érezte, hiába erőltetné meg magát. Ezek mindjárt utolérik, és akkor már mindegy. Ha egyszer rátalálnak, akkor ő már nem menekülhet.
Lecsúszott a földre, a mellkasához húzta a térdeit, és átkarolta azokat. Laposakat pislogott, majd lehunyta  a szemét. A hangok egyre erősödtek, nem messze tőle aztán rövid időre elnémult az utca, még az autók távoli zörgése sem verte fel a csendet. Ezután András jobbról és balról is hallotta a vastag talpú cipők csattogását.
 — Megvan! — kiáltotta egy éles hang, mire mindenki odasereglett András köré. A fiú csak akkor nyitotta ki a szemét, amikor valaki a vállába markolt, és felrántotta a földről. Nála egy fejjel magasabb, széles vállú, makacs tekintetű fiú állt előtte rendezett ingben és tiszta, jó állapotú cipőben. Aandrás nyelt egyet, de a torkában felgyűlt gombóc nem mozdult a helyéről.
 — Itt van Bandi, ni! — nevetett a fiú, Garay Pista. Harsányan röhögött, a fejét hátravetve, teli torokból, mintha meg akarná mutatni a világnak, hogy nála aztán senki sem szórakozik jobban. A másik három gyerek válla is rázkódott a kacagástól. András még csak nem is értette, mi olyan mulatságos az ő siralmas helyzetén, de az arcán azonnal megjelentek a rózsás foltok, amiket annyira szégyellt.
Pista egy darabig méregette Andrást, mint a börtönőr a foglyát, majd a falnak lökte. András felnyögött, ahogy a válla és a gerince a kőfalnak csapódott. A fájdalom bele nyílalt a lapockájába és a nyakába, de nem mert kiáltani. Pista szemei felcsillantak a nyöszörgés hallatán. 
— Mondjátok, mit érdemel a tolvaj? — kérdezte Pista. Egyik kezét András mellkasán tartotta, a másikkal pedig megigazította a sapkáját. Társai elgondolkodva néztek rá. Egyikőjük — egy egérszerű, szürke arcú fiú — közelebb lépett, és nagy merészen mondta:
 — Aztán honnan tudod, hogy tolvaj? Láttad talán? — kérdezte, és nem félt állni Pista tekintetét.
 — Nem én! De ki más lenne, ha nem ő? Vagy te tudsz jobbat? — kekeckedett Pista, és pökhendin felszegte az állát. Még Andrási is elengedte, hogy szembefordulhasson az ellenálló taggal, becsületes nevén Ferivel.
 — Nem. De hátha nem ő volt. — Futó pillantással illette a nálánál sokkal rendetlenebb koszosabb Andrást. A fiúban volt valami szellemszerű, amitől Ferit kirázta a hideg, de ez még nem adott okot arra, hogy egyből Andrást gyanúsítsa. A szőke fiú hálásan meredt váratlan segítőjére, aki azonban szúrós tekintettel vizslatta. Pista eközben azon töprengett, vajon igaza van-e Ferinek, és ha igen, akkor bevallja-e ezt a barátai előtt, vagy inkább tartsa meg magának a szégyent. Végül visszafordult Andráshoz, és némileg békülékenyebb hangnemben megkérdezte:
 — Te loptad el az uzsonnámat? — Hunyorogva, összezárt ajkakkal, karba tett kezekkel várta a választ. Készen állt arra, hogy András minden egyes rezdüléséből a hazugság jeleit olvassa ki.
 — Nem. — Annyira rázta a fejét, hogy az elnyűtt sapka majdnem leesett a földre. Mivel ezt végképp nem akarta, András abbahagyta a fejcsóválást. Anya már így is elég dühös lesz, biztos meg is fedd, mert késtem hazulról. Nem kell, hogy még a sapkám is koszos legyen.
 — Hazudik! — kiáltotta harciasan egy másik, testesebb, ádázabb tekintetű fiú, akinek az egész kiállásából sütött az erőszak és az ostobaság. András gyűlölte Nagy Danit, mert akárhányszor elment mellette, sosem állta meg, hogy ne kössön belé. Volt, amikor csak valami megalázót mormogott az orra alatt, hogy csak András meg Dani barátai hallják, máskor meg kigáncsolta vagy ellökte a védtelen fiút. Az iskolatársaik persze csak kuncogtak András látszólagos ügyetlenségén, és senki sem segített neki. 
 — Én láttam, hogy ott kutakodott a padodnál! Biztosan ő volt! — mondta Dani, és egészen közel ment Andráshoz. A nagydarab fiú orrlyukai kitágultak, sötét, távol ülő szemei haragosan villantak rá a kiszemelt áldozatára. Pista minden további nélkül elhitte Daninak, amit mondott, de az igazság kedvéért még egyszer megkérdezte Andrást.
 — Te loptad el a tésztát, amit édesanyám sütött?
 — Nem! — tiltakozott András fejhangon. Egyre jobban reszketett. Ahogy közeledett a fenyítés ideje, inába szállt az a kevés bátorsága is, ami volt neki. Legszívesebben elszaladt volna megint, de már nem tehetett semmit. Pista, Dani, Feri meg Janó is ott voltak, ellenük igazán nem küzdhetett egyedül. Már bánta, hogy nem volt elég állhatatos ahhoz, hogy hazáig fusson. Pista haragra gerjedt, és a falhoz szorította Andrást. A durva, olcsó inganyag érintése és András szemében ülő rémület elfeledtette vele Feri ellenkezését.
 — Hazudsz, te kis tolvaj! — szűrte a fogai között. — Mocskos kis féreg vagy! Még rendes cipőre sincs pénzetek, azért loptad el az uzsonnámat!
András csak az első ütésre emlékezett tisztán, de annak minden egyes részlete beleégett az emlékezetébe. Érezte, ahogy a megfeszített ököl a bal szemének csapódik, hallotta, ahogy a bütykök és a szemöldökcsont  összekoccan, és azt is, ahogy ő felsikolt félelmében. A földre rogyott.
Nem tudta, meddig üvöltött segítségért. Számtalan ütés érte, volt, aki még akkor is rugdosta, mikor már a karját sem bírta fölemelni, hogy védekezzen. Hallotta, ahogy a fiúk egyre inkább belelovallták magukat az ellenállás nélküli csatába, amelynél garantált volt a győzelem. Biztatták egymást.
— Ez az! Rúgd meg!
— Moss be neki egyet!
— Ne kíméld a kis tolvajt!
— Üsd, vágd! Nem apád, nem anyád!
Aztán már nem tudta, ki mit mond, csak a szitokszavakat és az örömujjongást hallotta. Mikor legközelebb kinyitotta a szemét, a tekintete találkozott Feriével. Az igazság bajnokának összehúzott szemei kereszttüzében András egy kupac szemétnek érezte magát. Nem érezte, ahogy Feri az arcába köpött.
A társaság elvonult. András egyedül maradt, tehetetlenül, sebesülten. Anyu haragudni fog — motyogta magában, de alig tudott beszélni. A szája megtelt a saját vérével. A meleg folyadék sós íze összekeveredett a nyúlós tésztáéval, ahogy András lehunyta a szemeit, és álomba merült. 

Üdv: Kriszti :) 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

15 dolog, amit csak az Odaát fanok értenek

Sziasztok! Mostanában méltatlanul hanyagoltam a Sherlockot és az Agymenőket is (oh, istenem, ne tudjátok mekkora bűntudatom van emiatt. még a 9. évadot sem láttam, pedig mióta kijött már!), viszont annál több időm volt az Odaáttal foglalkozni. Összeszedtem hát néhány dolgot, amit tényleg csak azok érthetnek, akik nézik a sorozatot, illetve amelyek kiakasztanák azokat, akik nem. Tulajdonképpen sírva rohannának szentelt vízért meg papért, hogy na akkor kezdődjék az ördögűzés, míg mi halálos nyugalommal várnánk, míg a két Winchester vagy a Pokol Királya meg nem jelenik reverendában. A szívetek mélyén ti is tudjátok, hogy nem túlzok...

Sherlock Holmes összes ingyen

Sziasztok!  A mai bejegyzésben szeretnék segédkezet nyújtani mindenkinek, aki Sherlock Holmes rajongó, és sajnos nincs lehetősége arra, hogy megszerezze Doyle eme gyűjteményét (Hogy ki adhatta el ezt a kincset, nem tudom, de ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak érte.) Ennek a második kötetét azonban már tényleg nem lehet sehol sem megtalálni, ami szerintem nemcsak engem kerget őrületbe. És az még csak hagyján, hogy egybe nem lehet megkapni ezeket a novellásköteteket, de önálló kiadásban sem fellelhető egyik sem. (Na jó, ez nem teljesen igaz: A sátán kutyája című ismert darabot meg lehet venni, de A félelem völgyét már nem, továbbá a Sherlock Holmes esetnaplóját és a Sherlock Holmes: Az utolsó meghajlást sem.) . Úgy sejtem, ilyenből akad bőven, ugyanis én speciel tűvé tettem az egész világot a Sherlock Holmes összes története I. című darabért, és így is egyetlen egy darabot találtam belőle, méghozzá antikváriumi példányt. Miután hónapokig gyötrődtem azon, h

100 kérdés TAG

Sziasztok! Most egy kimerítően hosszú és nehéz taggel jöttem, gondolván, szeretnétek megtudni rólam olyan információkat, hogy éppen mit hallgatok, vagy hogy láttam-e már szellemet. Ugye izgatottak vagytok? Én mindenképpen, hiszen soha nem akartam elárulni nektek, hogy három év múlva tizenkilenc leszek. (Hallom a döbbent kiáltásokat.)